2 Samuel 22
1 David kvad dette kvædet åt Herren då Herren hadde frelst honom frå alle uvenerne sine, og frå Saul:
És elmondta Dávid az Örökkévalónak ez ének szavait, amely napon megmentette őt az Örökkévaló mind az ellenségei kezéből meg Sául kezéből.
2 «Herren er mitt berg og mi festning og min frelsar.
Mondta: Oh Örökkévaló, szirtem és váram és megszabadítóm nekem.
3 Gud er mitt berg som eg flyr til! Min skjold og mitt frelseshorn Mi høge borg! mi livd! Frelsaren min som friar meg ifrå vald!
Isten, sziklám, kihez menekülök; pajzsom, üdvöm szaruja, mentsváram és menedékem, segítőm, erőszaktól megsegítesz.
4 Eg kallar på Herren, den høglova: Frå fiendarne mine frelsar han meg.
A dicséretest szólítom, az Örökkévalót, és elleneimtől megsegíttetem.
5 Daudens brot og brand kringsette meg. Straumar av vondskap skræmde meg.
Mert körülfogtak halálnak hullámai, vésznek árjai ijesztettek;
alvilágnak kötelei környékeztek, elémkerültek halálnak tőrei. (Sheol h7585)
7 Men Herren kalla eg på i mi trengsla, eg ropa til min Gud. Han høyrde frå templet sitt røysti mi, mitt rop rakk fram til øyro hans.
Szorultságomban szólítom az Örökkévalót és Istenemhez kiáltok: hallotta templomából szavamat, fohászom eljutott füleibe.
8 Jordi skok seg og skalv, himmelens grunnvollar dirra, Dei skok seg, for harmen hans loga upp:
Megingott, megrezgett a föld, az ég alapjai megreszkettek, meginogtak, mert haragra lobbant.
9 Røyk steig upp frå nasen hans, eld frå munnen hans åt ikring seg, gloande kol loga frå honom.
Füst szállott föl orrából és tűz emésztett a szájából, parázs izzott belőle.
10 Han lægde himmelen og steig ned, med kolmyrker under føterne sine.
Meghajtotta az eget és leszállt, ködhomály lábai alatt.
11 Han for fram på kerub og flaug og sveiv på vengjerne åt vinden.
Kérubra ült és repült, megjelent szélnek szárnyain.
12 Myrkret gjorde han til åklæde kring seg, tjeldet hans var myrke vatn, tjukke skyer.
Sötétséget tett maga köré sátorrá, vizek tömegét, fellegek sűrűjét.
13 Frå glansen fyre andlitet hans brann gloande kol.
A fényből őelőtte tűzparazsak izzottak.
14 Herren tora i himmelen, den Høgste let høyra si røyst:
Égből dörög az Örökkévaló, s a legfelsőbb adja a hangját.
15 Pilerne sine skaut han og spreidde deim, eldingar sende han og fortulla deim.
Küldött nyilakat és szétszórta őket, villámot és megzavarta.
16 Djupålarne i havet kom upp i dagen, grunnvollarne i jordi vart berrsynte ved Herrens trugsmål, ved andepusten frå hans nase.
Meglátszottak tengernek medrei, feltárultak a világ alapjai, dorgálásától az Örökkévalónak, orra fuvallatának leheletétől.
17 Han rette ut handi frå høgdi og greip meg, han drog meg upp or store vatn.
Lenyúl magasból, megfog engem, kihúz engem nagy vizekből.
18 Han frelste meg frå min megtige fiende, frå uvenern’ mine, dei var meg for sterke.
Megment hatalmas ellenemtől, gyűlölőimtől, mert erősebbek nálam.
19 Dei for imot meg på motgangsdagen; men Herren vart studnaden min.
Elémtörtek balsorsom napján, de az Örökkévaló támaszom volt.
20 Han førde meg ut i vidt rom. Han frelste meg, for han hadde hugnad i meg.
Kivezetett engem tágas térre, kiragadt; mert kedvelt engem.
21 Herren gjorde med meg etter rettferdi mi, han lønte meg etter reinleiken i henderne mine.
Cselekszik velem az Örökkévaló igazságom szerint, kezeim tisztasága szerint viszonoz nekem.
22 For eg tok vare på Herrens vegar, fall ikkje i vondskap frå min Gud.
Mert megőriztem az Örökkévaló útjait és nem tértem el gonoszul Istenemtől;
23 Nei, alle hans rettar hadde eg for auga, bodordi hans veik eg ikkje ifrå.
mert ítéletei mind előttem vannak és törvényei – nem térek el tőlük.
24 So var eg ulastande for honom og tok meg i vare for mi synd.
Gáncstalan voltam előtte: őrizkedtem bűnömtől.
25 Og Herren lønte meg etter mi rettferd, etter reinleiken min for hans augo.
S viszonzott nekem az Örökkévaló igazságom szerint, tisztaságom szerint, mely szemei előtt volt.
26 Mot den godlyndte syner du deg godlyndt, mot ulastande kjempa ulastande.
Kegyessel kegyesen bánsz, gáncstalan vitézzel gáncstalanul;
27 Mot den reine syner du deg rein, mot den rangsnudde syner du deg rang.
megtisztulttal tisztán bánsz, fonákkal ferdén.
28 For du frelsar arme folk, men augo dine er mot dei ovmodige til å tvinga deim ned.
S a szegény népet megsegíted, szemeid a büszkék ellen, hogy lealázzad.
29 For du er mi lampa, Herre, og Herren gjer myrkret mitt bjart.
Mert te vagy mécsesem, Örökkévaló, s az Örökkévaló fénnyé teszi sötétségemet.
30 Ved deg eg renner mot herflokkar, ved min Gud stormar eg murar.
Mert veled rohanok meg csapatot, Istenemmel ugrok föl falra.
31 Gud, ulastande er hans veg; Herrens ord er skirt, han er ein skjold for alle deim som flyr til honom.
Az Isten – gáncstalan az útja, az Örökkévaló szava salaktalan, pajzsa ő mind a hozzá menekülőknek.
32 For kven er Gud forutan Herren? Kven er eit berg utan vår Gud?
Mert ki Isten az Örökkévalón kívül, és ki a szikla Istenünkön kívül?
33 Gud, han som gyrder meg med kraft, og leider den ulastande på hans veg,
Az Isten az én váram, erőm, fölszabadította akadálytól utamat.
34 som gjev meg føter liksom hindarne, og set meg upp på høgderne mine,
Olyanná teszi lábaimat mint az őzök, állnom enged magaslataimon.
35 som lærer henderne mine upp til strid, so armarne spenner koparbogen.
Harcra tanítja kezeimet, hogy ércíjat fogjanak karjaim.
36 Du gav meg frelsa di til skjold, og småminkingi di ho gjorde meg stor.
Adtad nekem üdvödnek pajzsát, naggyá tesz a nyájasságod.
37 Du gjorde rom for stigi mine, og oklo mine vagga ikkje.
Kitágítod léptemet én alattam, hogy meg ne tántorodjanak a bokáim.
38 Eg forfylgde fiendarne mine og tynte deim. Eg vende ikkje um fyrr eg fekk gjort ende på deim.
Üldözöm ellenségeimet és megsemmisítem, vissza se térek, míg el nem pusztítottam őket.
39 Eg gjorde ende på deim og slo deim i knas, so dei vann ikkje reisa seg. Dei fall under føterne mine.
Elpusztítottam, szétzúztam, hogy föl nem kelnek, elhulltak lábaim alatt.
40 Du gyrde meg med kraft til striden. Du bøygde motmennern’ mine under meg.
Felöveztél erővel a harcra, legörnyeszted támadóimat alattam.
41 Fiendarne mine let du snu ryggen til meg, deim som hatar meg, rudde eg ut.
Ellenségeimet háttal fordítottad felém, gyűlölőimet, hogy kiirtsam.
42 Dei såg seg um - men ingen frelste - til Herren, men han svara deim ikkje.
Felnéznek, de nincs segítő, az Örökkévalóhoz, de nem hallgatta meg őket.
43 Eg smuldra deim som dust på jordi; som søyla på gator krasa eg deim; eg trakka deim ned.
Szétmorzsolom őket, mint földnek porát, mint utcák sarát, letaposom, ellapítom.
44 Du frelste meg ut or mitt folks ufred, til hovud for heidningar vara du meg; folk som eg ikkje kjende, tente meg.
Megszabadítottál népek küzdelmeitől, megtartasz nemzetek fejének, nem ismertem nép szolgál engem.
45 Ukjende folk smeikte for meg, ved gjetordet um meg lydde dei meg.
Külföldnek fiai hízelegnek énnekem, fülhallásra engednek nekem.
46 Ja, framandfolk visna av, gjekk skjelvande ut or borgerne sine.
Külföldnek fiai ellankadnak, remegve jönnek zárt helyeikből.
47 Herren liver! lova vere han, mitt berg! Ja, upphøgd vere Gud, mitt frelse-berg,
Él az Örökkévaló, áldva legyen a sziklám, magasztaltassék Isten, üdvöm sziklája;
48 Gud som gjev meg hemn, legg folkeslag under meg
az Isten, ki nekem megtorlást enged és népeket ledönt alattam,
49 og fører meg ut frå fiendarne mine! Ja - du som lyfter meg høgt yver motmennern’ mine og bergar meg undan frå valdsmanns hand!
kiszabadít ellenségeim közül, és támadóim közül fölemelsz, erőszaknak emberétől megmentesz.
50 Difor, Herre, vil eg prisa deg millom heidningarn’, og lovsyngja ditt namn.
Azért dicsőítlek, Örökkévaló, a nemzetek között és dallok a nevednek.
51 For han gjer kongen sin sigersæl, gjer miskunn mot honom han salva, mot David og ætti hans til æveleg tid.»
Segítség tornya a királyának és kegyet mivel fölkentjével Dáviddal, meg magzatjával örökké.
