Salomos Høisang 2
1 Jeg er Sarons blomst, dalenes lilje.
Én Sáronnak rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.
2 Som en lilje blandt torner, så er min venninne blandt de unge kvinner.
Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
3 Som et epletre blandt skogens trær, så er min elskede blandt de unge menn; i hans skygge lyster det mig å sitte, og hans frukt er søt for min gane.
Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
4 Han har ført mig til vinhuset, og hans banner over mig er kjærlighet.
Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
5 Styrk mig med druekaker, kveg mig med epler! For jeg er syk av kjærlighet.
Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
6 Hans venstre hånd er under mitt hode, og hans høire favner mig.
Az ő bal keze az én fejem alatt van, és jobb kezével megölel engem.
7 Jeg ber eder inderlig, I Jerusalems døtre, ved rådyrene eller ved hindene på marken, at I ikke vekker og ikke egger kjærligheten, før den selv vil!
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
8 Hør, der er min elskede! Se, der kommer han springende over fjellene, hoppende over haugene.
Az én szerelmesemnek szavát hallom, ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
9 Min elskede ligner et rådyr eller en ung hjort. Se, der står han bak vår vegg; han kikker gjennem vinduene, gjennem gitteret ser han inn.
Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
10 Min elskede tar til orde og sier til mig: Stå op, min venninne, du min fagre, og kom ut!
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
11 For se, nu er vinteren omme, regnet har draget forbi og er borte;
Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
12 blomstene kommer til syne i landet, sangens tid er inne, og turtelduens røst har latt sig høre i vårt land;
Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
13 fikentreets frukter tar til å rødme, og vintrærnes blomster dufter. Stå op, kom, min venninne, du min fagre, så kom da!
A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám!
14 Du min due i bergrevnene, i fjellveggens ly! La mig se din skikkelse, la mig høre din røst! For din røst er blid og din skikkelse fager.
Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
15 Fang revene for oss, de små rever som ødelegger vingårdene! Våre vingårder står jo i blomst.
Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
16 Min elskede er min, og jeg er hans, han som vokter sin hjord blandt liljene.
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
17 Innen dagen blir sval og skyggene flyr, vend om, min elskede, lik et rådyr eller en ung hjort på de kløftede fjell!
Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
