Salmenes 77

1 Til sangmesteren, for Jedutun; av Asaf; en salme. Min røst er til Gud, og jeg vil rope; min røst er til Gud, og han vil vende øret til mig.

a karmesternek. Jedútún számára. Ászáftól. Zsoltár. Hangommal az Istenhez hadd kiáltok, hangommal az Istenhez, és ő figyel reám.

2 På min nøds dag søker jeg Herren; min hånd er utrakt om natten og blir ikke trett, min sjel vil ikke la sig trøste.

Szorultságom napján az Urat kerestem; kezem éjjel kinyújtva van s nem dermed meg, vonakodott lelkem megvigasztalódni.

3 Jeg vil komme Gud i hu og sukke; jeg vil gruble, og min ånd vansmekter. (Sela)

Istenre ha emlékezem, sóhajtanom kell; ha gondolkodom, elborul lelkem. Széla.

4 Du holder mine øine oppe i nattevaktene; jeg er urolig og taler ikke.

Tartod szemem őrzőit, nyugtalankodom s nem beszélhetek.

5 Jeg tenker på fordums dager, på de lengst fremfarne år.

Elgondolom a hajdankor napjait, az ősidőknek éveit.

6 Jeg vil komme i hu mitt strengespill om natten, i mitt hjerte vil jeg gruble, og min ånd ransaker.

Ha emlékezem éjjel hárfajátékomra, gondolkodnom kell szívemben és fürkész lelkem:

7 Vil da Herren forkaste i all evighet, og vil han ikke mere bli ved å vise nåde?

Örökre elvet-e az Úr és nem fog már többé kedvelni?

8 Er det for all tid ute med hans miskunnhet? er hans løfte blitt til intet slekt efter slekt?

Megszünt-e kegyelme mindenkorra, elfogyott-e az igéret nemzedékre meg nemzedékre?

9 Har Gud glemt å være nådig? Har han i vrede tillukket sin barmhjertighet? (Sela)

Elfelejtett-e könyörülni Isten, avagy haragban elzárta-e irgalmát? Széla.

10 Jeg sier: Dette er min plage, det er år fra den Høiestes høire hånd.

Azt mondtam: az a szenvedésem, hogy megváltozott a legfelsőnek jobbja.

11 Jeg vil forkynne Herrens gjerninger; for jeg vil komme dine under i hu fra fordums tid.

Emlékezem Jáh cselekedeteire, midőn emlékezem hajdankori csodádról;

12 Og jeg vil eftertenke alt ditt verk, og på dine store gjerninger vil jeg grunde.

elmélkedem minden tettedről és cselekményeiden elgondolkodom.

13 Gud! Din vei er i hellighet; hvem er en gud stor som Gud?

Isten, szentségben van az utad; ki oly nagy isten, mint az Isten?

14 Du er den Gud som gjør under; du har kunngjort din styrke blandt folkene.

Te vagy az Isten, ki csodát mível, tudattad a népek közt erődet.

15 Du har forløst ditt folk med velde, Jakobs og Josefs barn. (Sela)

Megváltottad karoddal népedet, Jákób és József fiait. Széla.

16 Vannene så dig, Gud, vannene så dig, de bevet, ja avgrunnene skalv.

Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak a vizek, megremegtek, meg is reszkettek a mélységek.

17 Skyene utøste vann, himlene lot sin røst høre, ja dine piler fløi hit og dit.

Vizet ömlesztettek a felhők, dörejt hallattak a fellegek, nyilaid is szerte jártak;

18 Din tordens røst lød i stormhvirvelen, lyn lyste op jorderike, jorden bevet og skalv.

hallik dörgésed a forgatagban, megvilágították villámok a világot, megreszketett és megrendült a föld.

19 Gjennem havet gikk din vei, og dine stier gjennem store vann, og dine fotspor blev ikke kjent.

Tengeren át volt utad és ösvényed nagy vizeken, és nyomdokaid nem voltak fölismerhetők.

20 Du førte ditt folk som en hjord ved Moses' og Arons hånd.

Vezetted népedet, mint juhokat, Mózes és Áron által.