Salmenes 139
1 Til sangmesteren; av David; en salme. Herre, du ransaker mig og kjenner mig.
A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
2 Enten jeg sitter, eller jeg står op, da vet du det; du forstår min tanke langt fra.
Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
3 Min sti og mitt leie gransker du ut, og du kjenner grant alle mine veier.
Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
4 For det er ikke et ord på min tunge - se, Herre, du vet det alt sammen.
mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
5 Bakfra og forfra omgir du mig, og du legger din hånd på mig.
Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
6 Å forstå dette er mig for underlig, det er for høit, jeg makter det ikke.
Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
7 Hvor skal jeg gå fra din Ånd, og hvor skal jeg fly fra ditt åsyn?
Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
8 Farer jeg op til himmelen så er du der, og vil jeg rede mitt leie i dødsriket, se, da er du der. (Sheol h7585)
Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, ímhol vagy. (Sheol h7585)
9 Tar jeg morgenrødens vinger, og vil jeg bo ved havets ytterste grense,
Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
10 så fører også der din hånd mig, og din høire hånd holder mig fast.
ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
11 Og sier jeg: Mørket skjule mig, og lyset omkring mig bli natt -
Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
12 så gjør heller ikke mørket det for mørkt for dig, og natten lyser som dagen, mørket er som lyset.
a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
13 For du har skapt mine nyrer, du virket mig i min mors liv.
Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
14 Jeg priser dig fordi jeg er virket på forferdelig underfull vis; underfulle er dine gjerninger, og min sjel kjenner det såre vel.
Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
15 Mine ben var ikke skjult for dig da jeg blev virket i lønndom, da jeg blev kunstig virket i jordens dyp.
Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
16 Da jeg bare var foster, så dine øine mig, og i din bok blev de alle opskrevet de dager som blev fastsatt da ikke en av dem var kommet.
Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
17 Hvor vektige dine tanker er for mig, Gud, hvor store deres summer!
Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
18 Vil jeg telle dem, så er de flere enn sand; jeg våkner op, og jeg er ennu hos dig.
Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
19 Gud, gid du vilde drepe den ugudelige, og I blodtørstige menn, vik fra mig -
Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
20 de som nevner ditt navn til å fremme onde råd, som bruker det til løgn, dine fiender!
Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
21 Skulde jeg ikke hate dem som hater dig, Herre, og avsky dem som reiser sig imot dig?
Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
22 Jeg hater dem med et fullkomment hat; de er mine fiender.
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
23 Ransak mig, Gud, og kjenn mitt hjerte! Prøv mig og kjenn mine mangehånde tanker,
Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
24 og se om jeg er på fortapelsens vei, og led mig på evighetens vei!
S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
