Salmenes 137

1 Ved Babylons elver, der satt vi og gråt når vi kom Sion i hu.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 På vidjene der hengte vi våre harper;

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 for der krevde våre fangevoktere sanger av oss, våre plagere at vi skulde være glade: Syng for oss av Sions sanger!

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 Hvorledes skulde vi synge Herrens sang på fremmed jord?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 Glemmer jeg dig, Jerusalem, da glemme mig min høire hånd!

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Min tunge henge fast ved min gane om jeg ikke kommer dig i hu, om jeg ikke setter Jerusalem over min høieste glede!

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Kom Jerusalems dag i hu, Herre, så du straffer Edoms barn, dem som sa: Riv ned, riv ned, like til grunnen i den!

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Babels datter, du ødelagte! Lykksalig er den som gir dig gjengjeld for den gjerning du gjorde mot oss.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Lykksalig er den som griper og knuser dine spede barn imot klippen.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!