Salmenes 104
1 Min sjel, lov Herren! Herre min Gud, du er såre stor, høihet og herlighet har du iklædd dig.
Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
2 Han hyller sig i lys som i et klædebon, han spenner himmelen ut som et telt,
Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
3 han som tømrer i vannene sine høie saler, han som gjør skyene til sin vogn, som farer frem på vindens vinger.
Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
4 Han gjør vinder til sine engler, luende ild til sine tjenere.
Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
5 Han grunnfestet jorden på dens støtter, den skal ikke rokkes i all evighet.
Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
6 Du hadde dekket den med dype vann som med et klædebon; vannene stod over fjellene.
Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
7 For din trusel flydde de, for din tordens røst for de hastig bort.
dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
8 De steg op til fjellene, fór ned i dalene, til det sted du hadde grunnfestet for dem.
felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
9 En grense satte du, som de ikke skal overskride; de skal ikke vende tilbake for å dekke jorden.
Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
10 Han lar kilder springe frem i dalene; mellem fjellene går de.
Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
11 De gir alle markens dyr å drikke; villeslene slukker sin tørst.
Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
12 Over dem bor himmelens fugler; mellem grenene lar de høre sin røst.
Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
13 Han vanner fjellene fra sine høie saler; av dine gjerningers frukt mettes jorden.
Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
14 Han lar gress gro for feet og urter til menneskets tjeneste, til å få brød frem av jorden.
Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
15 Og vin gleder menneskets hjerte, så den gjør åsynet mer skinnende enn olje, og brød styrker menneskets hjerte.
és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
16 Herrens trær mettes, Libanons sedrer som han har plantet,
Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
17 der hvor fuglene bygger rede, storken som har sin bolig i cypressene.
ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
18 De høie fjell er for stengjetene, klippene er tilflukt for fjellgrevlingene.
A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
19 Han gjorde månen til å fastsette tidene; solen kjenner sin nedgangstid.
Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
20 Du gjør mørke, og det blir natt; i den rører sig alle dyrene i skogen.
szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
21 De unge løver brøler efter rov, for å kreve sin føde av Gud.
Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
22 Solen går op, de trekker sig tilbake og legger sig i sine boliger.
Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
23 Mennesket går ut til sin gjerning og til sitt arbeid inntil aftenen.
Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
24 Hvor mange dine gjerninger er, Herre! Du gjorde dem alle viselig; jorden er full av det du har skapt.
Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
25 Der er havet, stort og vidtstrakt; der er en vrimmel uten tall, der er dyr, både små og store.
Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
26 Der går skibene, Leviatan, som du skapte til å leke sig der.
Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
27 Alle venter de på dig, at du skal gi dem deres føde i sin tid.
Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
28 Du gir dem, de sanker; du oplater din hånd, de mettes med godt.
Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
29 Du skjuler ditt åsyn, de forferdes; du drar deres livsånde tilbake, de dør og vender tilbake til sitt støv.
Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
30 Du sender din Ånd ut, de skapes, og du gjør jordens skikkelse ny igjen.
Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
31 Herrens ære være til evig tid! Herren glede sig i sine gjerninger!
Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
32 Han som ser til jorden, og den bever, som rører ved fjellene, og de ryker.
Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
33 Jeg vil lovsynge Herren så lenge jeg lever; jeg vil synge for min Gud så lenge jeg er til.
Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
34 Måtte min tale tekkes ham! Jeg vil glede mig i Herren!
Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
35 Men måtte syndere utryddes av jorden, og ugudelige ikke mere finnes! Min sjel, lov Herren! Halleluja!
Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
