Klagesangene 5
1 Kom i hu, Herre, det som har hendt oss, sku og se hvor vi blir hånet!
Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 Vår arv er gått over til fremmede, våre hus til utlendinger.
A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 Vi er blitt farløse, har ingen far; våre mødre er som enker.
Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 Vi må kjøpe det vann vi drikker, vår ved må vi betale.
Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5 Våre forfølgere er på nakken av oss; vi er trette, vi får ingen hvile.
Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 Til Egypten har vi overgitt oss, og til Assyria, for å bli mettet med brød.
Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Våre fedre har syndet, de er ikke mere; vi bærer deres misgjerninger.
Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Træler hersker over oss; ingen river oss ut av deres hånd.
Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
9 Med fare for vårt liv henter vi vårt brød, truet av ørkenens sverd.
Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
10 Vår hud brenner som en ovn av hungerens luer.
Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 Kvinner har de krenket i Sion, jomfruer i Judas byer.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
12 Fyrster har de hengt, de gamles åsyn har de ikke hedret.
A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 Unge menn bar kvernen, og gutter segnet under vedbøren.
Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
14 De gamle sitter ikke mere i porten, de unge menn ikke mere ved sin strengelek.
A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 Med vårt hjertes glede er det forbi, vår dans er omskiftet til sorg.
Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 Kronen er falt av vårt hode; ve oss, vi har syndet.
Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 Derfor er vårt hjerte sykt, derfor er våre øine blitt dimme,
Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 for Sions bergs skyld, som er øde; rever løper om på det.
A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 Du, Herre, troner til evig tid, din trone blir fra slekt til slekt.
Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
20 Hvorfor skulde du glemme oss evig, forlate oss for så lang en tid?
Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?
21 Herre, før oss atter til dig, så vi kan komme tilbake! Forny våre dager, så de blir som i fordums tid!
Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 For skulde du rent ha forkastet oss? Skulde du være så storlig vred på oss?
Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
