Klagesangene 5

1 Kom i hu, Herre, det som har hendt oss, sku og se hvor vi blir hånet!

Emlékezzél meg, mi lett velünk, tekintsd és nézd gyalázatunkat!

2 Vår arv er gått over til fremmede, våre hus til utlendinger.

Birtokunk átszállt idegenekre, házaink külföldiekre.

3 Vi er blitt farløse, har ingen far; våre mødre er som enker.

Árvák lettünk, apátlanok, anyáink mintegy özvegyek.

4 Vi må kjøpe det vann vi drikker, vår ved må vi betale.

Vizünket pénzért ittuk, fát díjon szerzünk.

5 Våre forfølgere er på nakken av oss; vi er trette, vi får ingen hvile.

Nyakunkon üldöztek minket, elfáradtunk, nem adatott pihennünk.

6 Til Egypten har vi overgitt oss, og til Assyria, for å bli mettet med brød.

Egyiptomnak adtunk kezet, Assúrnak, hogy jóllakjunk kenyérrel.

7 Våre fedre har syndet, de er ikke mere; vi bærer deres misgjerninger.

Atyáink vétkeztek és nincsenek, mi pedig bűneiket hordoztuk.

8 Træler hersker over oss; ingen river oss ut av deres hånd.

Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs ki kezökből kiszabadítana.

9 Med fare for vårt liv henter vi vårt brød, truet av ørkenens sverd.

Lelkünk árán szerezzük kenyerünket a pusztának kardja miatt.

10 Vår hud brenner som en ovn av hungerens luer.

Bőrünk megfeketélett mint a kemencze az éhség forrósága miatt.

11 Kvinner har de krenket i Sion, jomfruer i Judas byer.

Asszonyokat bántalmaztak Cziónban, hajadonokat Jehúda városaiban.

12 Fyrster har de hengt, de gamles åsyn har de ikke hedret.

Vezérek akasztattak fel kezük által, vének arcza nem tiszteltetett.

13 Unge menn bar kvernen, og gutter segnet under vedbøren.

Ifjak malmot hordtak és fiuk a fában botlottak meg.

14 De gamle sitter ikke mere i porten, de unge menn ikke mere ved sin strengelek.

Vének eltüntek a kapuból, ifjak az ő daluktól.

15 Med vårt hjertes glede er det forbi, vår dans er omskiftet til sorg.

Eltünt szivünk vigalma, gyászra fordult körtánczunk.

16 Kronen er falt av vårt hode; ve oss, vi har syndet.

Leesett fejünk koronája, oh jaj nekünk, hogy vétkeztünk.

17 Derfor er vårt hjerte sykt, derfor er våre øine blitt dimme,

Ezért lett sínylővé a szivünk, ezek miatt sötétültek el szemeink:

18 for Sions bergs skyld, som er øde; rever løper om på det.

Czión hegyéért, hogy elpusztult, rókák kószálnak rajta.

19 Du, Herre, troner til evig tid, din trone blir fra slekt til slekt.

Te, Örökkévaló, székelsz örökre, trónod nemzedékre meg nemzedékre.

20 Hvorfor skulde du glemme oss evig, forlate oss for så lang en tid?

Miért felejtesz el bennünket mindig, elhagysz minket hosszú időkre?

21 Herre, før oss atter til dig, så vi kan komme tilbake! Forny våre dager, så de blir som i fordums tid!

Téríts bennünket magadhoz, hogy megtérjünk, újítsd meg napjainkat mint hajdanta.

22 For skulde du rent ha forkastet oss? Skulde du være så storlig vred på oss?

Avagy végkép elvetettél minket, olyannyira haragudtál ránk!