Klagesangene 3
1 Jeg er den mann som har sett elendighet under hans vredes ris.
Én vagyok a férfi, ki látta a nyomort indulatának vesszéjével.
2 Mig har han ledet og ført i mørke og ikke i lys.
Engem hajtott és elvitt sötétségben és nem világosságban.
3 Bare mot mig vender han atter og atter sin hånd den hele dag.
Bizony ellenem újra meg újra fordítja kezét egész nap.
4 Han lot mitt kjøtt og min hud fortæres; han knuste mine ben.
Elenyésztette húsomat és bőrömet, összetörte csontjaimat.
5 Han bygget en mur mot mig og omringet mig med bitterhet og møie.
Épített ellenem és közrefogott méreggel és fáradalommal.
6 På mørke steder lot han mig bo som de for lenge siden døde.
Sötét helyeken lakoztatott, mint őskornak holtjait.
7 Han murte igjen for mig, så jeg ikke kan komme ut; han gjorde mine lenker tunge.
Körülfalazott engem, s nem mehetek ki, súlyosította bilincsemet.
8 Om jeg enn ropte og skrek, lukket han sitt øre for min bønn.
Ha kiáltok is és fohászkodom, elrekeszti imámat.
9 Han tilmurte mine veier med hugne stener, mine stier gjorde han krokete.
Elfalazta útjaimat faragott kővel, elgörbítette ösvényeimet.
10 En lurende bjørn var han mot mig, en løve i skjul.
Leselkedő medve ő nekem, oroszlán a rejtekben.
11 Mine veier gjorde han til avveier, han sønderrev mig og ødela mig.
Útjaimat eltérítette, szétvagdalt engem, pusztává tett.
12 Han spente sin bue og stilte mig op til mål for sin pil.
Megfeszítette íjját s odaállított engem mint czélt a nyilnak.
13 Han lot sitt koggers sønner fare inn i mine nyrer.
Bevitte veséimbe tegzének fiait.
14 Jeg er blitt til latter for alt mitt folk, til en spottesang for dem hele dagen.
Nevetsége lettem egész népemnek, gúny daluk egész nap.
15 Han mettet mig med bitre urter, han gav mig rikelig malurt å drikke.
Jóllakatott engem keserűségekkel, megittasított ürömmel.
16 Han knuste mine tenner, han gav mig småsten å ete, han trykte mig ned i asken.
Megzúzta kaviccsal fogaimat, leszorított a hamuba.
17 Du forkastet mig og tok bort min fred; jeg glemte det som godt er,
Letett a békéről lelkem, elfelejtettem a jólétet.
18 og jeg sa: Det er forbi med min kraft og mitt håp til Herren.
S mondtam: Elveszett az életerőm és várakozásom az Örökkévalótól.
19 Kom i hu min elendighet og min landflyktighet - malurt og galle!
Gondolj nyomoromra éa hontalanságomra; üröm és méreg!
20 Min sjel kommer det i hu og er nedbøiet i mig.
Gondolva gondol rá és meggörnyed bennem a lelkem.
21 Dette vil jeg ta mig til hjerte, derfor vil jeg håpe:
Ezt veszem szivemre, azért várakozom.
22 Herrens miskunnhet er det at det ikke er forbi med oss; for hans barmhjertighet har ennu ikke ende.
Az Örökkévaló kegyei bizony nem fogytak el, bizony nem lett vége irgalmának.
23 Den er ny hver morgen, din trofasthet er stor.
Újak reggelenként, nagy a te hűséged!
24 Herren er min del, sier min sjel; derfor håper jeg på ham.
Osztályrészem az Örökkévaló, mondta lelkem, azért várakozom reá.
25 Herren er god mot dem som bier efter ham, mot den sjel som søker ham.
Jóságos az Örökkévaló az őt remélőkhez, a lélekhez, mely őt keresi.
26 Det er godt at en bier i stillhet efter Herrens frelse.
Jó, midőn hallgatagon várakozik az Örökké való segedelmére.
27 Det er godt for en mann at han bærer åk i sin ungdom,
Jó a férfinak, midőn jármot visel, ifju korában!
28 at han sitter ene og tier, når han legger byrder på ham,
Magánosan üljön és hallgasson, mert ő vetette rá.
29 at han trykker sin munn i støvet og sier: Kanskje det ennu er håp -
Porba tegye száját – hátha van remény.
30 at han vender sitt kinn til den som slår ham, lar sig mette med hån.
Odaadja orczáját az őt ütőnek, lakjék jól gyalázattal.
31 For Herren forkaster ikke til evig tid,
Mert nem vet el örökre az Úr.
32 men om han bedrøver, så forbarmer han sig igjen efter sin rike miskunnhet;
Mert ha bút okozott, majd irgalmaz kegyei bősége szerint.
33 for det er ikke av hjertet han plager eller bedrøver menneskenes barn.
Mert nem szíve szerint sanyargatta és búsította az ember fiait,
34 Når nogen knuser alle jordens fanger under sine føtter,
hogy valaki lesújtja lábai alá mind az ország foglyait,
35 bøier mannens rett for den Høiestes åsyn
hogy elhajlítja a férfi jogát a legfelsőnek színe előtt;
36 eller gjør en mann urett i hans sak - mon Herren ikke ser det?
hogy elgörbíti az embert pörében – nem látta volna az Úr?
37 Hvem talte så det skjedde, uten at Herren bød det?
Ki az, ki mondta, és lett, amit az Úr nem parancsolt volna?
38 Er det ikke fra den Høiestes munn både de onde og de gode ting utgår?
A Legfelsőnek szájából nem származik-e a rossz és a jó?
39 Hvorfor klager et menneske som lever? Enhver klage over sin egen synd!
Hát mit panaszkodik az ember, míg él, a férfi az ő vétkei mellett?
40 La oss ransake våre veier og granske dem, og la oss vende om til Herren!
Kutassuk át utainkat s vizsgáljuk meg, bogy megtérjünk az Örökkévalóhoz!
41 La oss løfte vårt hjerte og våre hender til Gud i himmelen!
Emeljük fel szivünket kezeinkkel együtt Istenhez az égben!
42 Vi har syndet og vært gjenstridige; du har ikke tilgitt.
Mi el pártoltunk és engedetlenkedtünk, te nem bocsátottál meg.
43 Du innhyllet dig i vrede og forfulgte oss; du slo ihjel, du sparte ikke.
Haragban elfödted magadat s üldöztél minket, öltél, nem sajnáltál.
44 Du innhyllet dig i skyer, så ingen bønn trengte igjennem.
Elfödted magadat felhővel; hogy át nem hatott imádság.
45 Til skarn og utskudd gjorde du oss midt iblandt folkene.
Szemétté és megvetéssé tettél minket a népek közt.
46 De spilte op sin munn mot oss alle våre fiender.
Szájukat nyitották reánk mind az ellenségeink.
47 Gru og grav er blitt oss til del, ødeleggelse og undergang.
Rettegés és örvény jutott nekünk, a pusztulás és romlás.
48 Bekker av tårer rinner fra mitt øie fordi mitt folks datter er gått under.
Vizpatakoktól folyik szét szemem népem leányának romlása miatt.
49 Mitt øie rinner og har ikke ro, det får ingen hvile,
Szemem elomlott s nem csillapodott, szünet nélkül,
50 før Herrens øie ser ned fra himmelen.
míg le nem tekint és nem látja az Örökkévaló az égből.
51 Mitt øie volder min sjel smerte for alle min stads døtres skyld.
Szemem bút okozott lelkemnek városomnak mind a leányai miatt.
52 Hårdt jaget de mig som en fugl de som var mine fiender uten årsak.
Vadászva vadásztak rám, mint madárra, ok nélkül való ellenségim.
53 De vilde gjøre ende på mitt liv, de vilde kaste mig i brønnen, og de kastet sten på mig.
Gödörbe szorították éltemet s követ hajítottak reám.
54 Vannene strømmet over mitt hode; jeg sa: Jeg er fortapt.
Vizek áradtak fejem fölé, azt mondtam: el vagyok veszve.
55 Jeg påkalte ditt navn, Herre, fra den dypeste brønn.
Szólítottam nevedet, Örökkévaló, mélységes gödörből.
56 Du hørte min røst; lukk ikke ditt øre for mitt rop, men la mig få lindring!
Szavamat hallottad, ne rejtsd el füledet, szabadulásom kedvéért, fohászom elől!
57 Du var nær den dag jeg kalte på dig; du sa: Frykt ikke!
Közel voltál, amely napon hívtalak, azt mondtad: ne félj!
58 Herre, du har ført min sjels sak, du har frelst mitt liv.
Vitted, Uram, lelkem ügyeit, megváltottad éltemet.
59 Herre, du har sett den urett jeg har lidt; døm i min sak!
Láttad, Örökkévaló, bántalmamat, szerezz jogot nekem!
60 Du har sett all deres hevn, alle deres onde råd mot mig.
Láttad minden boszúállásukat, mind az ő gondolataikat ellenem.
61 Du har hørt deres hån, Herre, alle deres onde råd mot mig,
Hallottad gyalázásukat, Örökkévaló, mind az ő gondolataikat ellenem.
62 mine motstanderes tale og deres tanker mot mig den hele dag.
Támadóim ajkai és elmélkedésük ellenem vannak egész nap.
63 Akt på dem når de sitter, og når de står op! De synger spottesanger om mig.
Ültöket és keltöket tekintsd, én vagyok gúnydaluk.
64 Du vil gjøre gjengjeld mot dem, Herre, efter deres henders gjerning.
Viszonozd nekik tettüket, Örökkévaló, kezeik műve szerint!
65 Du vil legge et dekke over deres hjerte, din forbannelse vil bli dem til del.
Adjad nekik szívnek elborulását: átkodat nekik!
66 Du vil forfølge dem i vrede og ødelegge dem, så de ikke mere finnes under Herrens himmel.
Üldözd haragban és semmisítsd meg őket az Örökkévaló egei alól!
