Jobs 29
1 Og Job blev ved å fremføre sin visdomstale og sa:
És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Å, om jeg hadde det som i fordums måneder, som i de dager da Gud vernet om mig,
Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 da hans lampe skinte over mitt hode, da jeg ved hans lys vandret gjennem mørket,
mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 slik som jeg hadde det i min modne manndoms dager, da Guds vennskap hvilte over mitt telt,
Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 da den Allmektige ennu var med mig, og jeg hadde mine barn omkring mig,
midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 da mine føtter badet sig i melk, og berget ved mitt hus lot bekker av olje strømme frem!
midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 Når jeg gikk op til porten i byen og inntok mitt sete på torvet,
Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 da drog de unge sig unda ved synet av mig, og de gråhårede reiste sig og blev stående;
megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 høvdinger lot være å tale og la hånden på sin munn;
vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 de fornemme tidde stille, og deres tunge blev hengende ved ganen.
előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 Enhver som hørte om mig, priste mig lykkelig, og hver den som så mig, gav mig lovord.
Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 For jeg berget armingen som ropte om hjelp, og den farløse som ingen hjelper hadde.
Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 Den som var sin undergang nær, velsignet mig, og enkens hjerte fikk jeg til å juble.
Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 Jeg klædde mig i rettferdighet, og den opslo sin bolig i mig; rettsinn bar jeg som kappe og hue.
Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 Øine var jeg for den blinde, og føtter var jeg for den halte.
Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 En far var jeg for de fattige, og ukjente folks sak gransket jeg.
apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 Jeg knuste den urettferdiges kjever og rev byttet bort fra hans tenner.
Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 Jeg tenkte da: I mitt rede skal jeg få dø, og mine dager skal bli tallrike som sand.
Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 Min rot skal ligge åpen for vann, og nattens dugg skal falle på mine grener.
gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 Min ære blir alltid ny, og min bue forynges i min hånd.
dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 Mig hørte de på, de ventet og lyttet i taushet til mitt råd.
Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 Når jeg hadde talt, tok de ikke til orde igjen, og min tale dryppet ned over dem.
Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 De ventet på min tale som på regn, de åpnet sin munn som for vårregn.
s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 Når de var motløse, smilte jeg til dem, og mitt åsyns lys kunde de ikke formørke.
Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 Fikk jeg lyst til å gå til dem, da satt jeg der som høvding og tronte som en konge i sin krigerskare, lik en som trøster de sørgende.
Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
