Esaias 63

1 Hvem er han som kommer fra Edom, i røde klær fra Bosra, så prektig i sin klædning, kneisende i sin store kraft? - Det er jeg, jeg som taler rettferdighet, som er mektig til å frelse.

Ki ez, aki Edómból jön, piros ruhában Boczrából ez, aki díszes az öltözetében, lépdelve ereje bőségében? Én vagyok, ki igazsággal beszél, ki nagy a segítésben!

2 Hvorfor er din klædning så rød, og dine klær lik hans som treder vinpersen?

Miért vörös a te öltözeted és ruháid olyanok mint a prést tipróé?

3 Persekaret har jeg trådt, jeg alene, og av folkene var ingen med mig: så trådte jeg på dem i min vrede og trampet dem sønder i min harme; da sprøitet deres blod på mine klær, og hele min klædning fikk jeg tilsølt.

Sajtót tiportam én egyedül, és a népek közül senki sem volt velem, tiportam őket haragomban és tapostam hevemben; ruháimra freccsent a levük és egész öltözékemet bemocskoltam.

4 For hevnens dag var i mitt hjerte, og mitt gjenløsnings-år var kommet;

Mert bosszú napja volt a szívemben, és megváltottjaim éve eljött.

5 og jeg så mig om, men det var ingen som hjalp; jeg undret mig, men det var ingen som støttet mig; da hjalp min arm mig, og min harme støttet mig,

Néztem és nincs segítő, bámultam és nincs támogató; akkor segített nekem az én karom és hevem, az támogatott engem.

6 og jeg trådte ned folkeslag i min vrede og gjorde dem drukne i min harme, og jeg lot deres blod rinne ned på jorden.

És összetiportam népeket haragomban és megrészegítettem hevemmel, és lefolyattam a földre levüket.

7 Herrens miskunnhet vil jeg forkynne, Herrens pris efter alt det Herren har gjort mot oss, og hans store godhet mot Israels hus, fordi han gjorde imot dem efter sin barmhjertighet og efter sin store miskunnhet.

Az Örökkévaló kegyeit emlegetem, az Örökkévaló dicséreteit mind azok szerint, amiket művelt velünk az Örökkévaló, a nagy jóságot Izrael háza iránt, amelyet velük művelt irgalma szerint és kegyeinek bősége szerint.

8 Han sa: Ja, de er mitt folk, de er barn som ikke vil svike. Og han blev en frelser for dem.

Azt mondta: bizony népem ők, fiak, akik nem hazudnak – és lett nekik segítőül.

9 I all deres trengsel var det ingen trengsel, og hans åsyns engel frelste dem; i sin kjærlighet og sin store mildhet gjenløste han dem, og han tok dem op og bar dem alle den gamle tids dager.

Minden szorultságukban ő szorult meg, arcának angyala segítette meg őket, szeretetében és könyörületében ő váltotta meg őket; felvette és vitte őket az őskor mindennapjaiban.

10 Men de, de var gjenstridige og gjorde hans Hellige Ånd sorg; da skiftet han hu og blev deres fiende, han selv stred imot dem.

De ők engedetlenkedtek és megbúsították szentséges szellemét és ellenséggé változott irántuk, ő harcolt ellenük.

11 Da tenkte hans folk på de gamle dager, på Moses: Hvor er han som førte dem op av havet med sin hjords hyrde? Hvor er han som gav sin Hellige Ånd midt iblandt dem,

Ekkor megemlékezett az őskor napjairól, Mózesről, a népe: Hol van, ki felvezette őket a tengerből nyája pásztorával, hol van, aki beletette szentséges szellemét?

12 han som lot sin herlige arm gå frem ved Moses' høire side, som kløvde vannene for deres åsyn for å gjøre sig et evig navn,

Aki járatta Mózes jobbján dicsőséges karját, meghasította a vizeket előttük, hogy szerezzen magának örök nevet.

13 han som førte dem gjennem dypene som en hest gjennem ørkenen, så de ikke snublet?

Járatta őket mélységekben, mint a ló a pusztában nem botlottak meg.

14 Likesom feet som går ned i dalen, førte Herrens Ånd dem til hvile; således ledet du ditt folk for å gjøre dig et herlig navn.

Mint állat, mely leszáll a síkságba, nyugodni viszi őt az Örökkévaló szelleme: úgy vezetted népedet, hogy szerezz magadnak dicsőséges nevet.

15 Sku ned fra himmelen og se, fra din hellige og herlige bolig! Hvor er din nidkjærhet og ditt velde? Ditt hjertes medynk og din miskunnhet holder sig tilbake fra mig.

Tekints az égről és láss, szent és dicsőséges hajlékodból! Hol van buzgalmad és hatalmad? Belsőd megindulása és irgalmad türtőztették magukat irántam!

16 For du er vår far; Abraham vet jo ikke om oss, og Israel kjenner oss ikke; du Herre er vår far, vår gjenløser fra eldgammel tid er ditt navn.

Mert te vagy atyánk, mert Ábrahám nem tud rólunk és Izrael nem ismer bennünket; te Örökkévaló vagy az atyánk, öröktől való megváltónk a te neved.

17 Hvorfor lar du oss fare vill fra dine veier, Herre? Hvorfor forherder du vårt hjerte, så det ikke frykter dig? Vend om for dine tjeneres skyld, for de stammers skyld som er din arv!

Miért tévelyegtetsz el bennünket, Örökkévaló, a te utaidról, elkeményíted szívünket a te félelmedtől? Térj vissza a te szolgáid, örökséged törzsei kedvéért!

18 En liten stund har ditt hellige folk hatt landet i eie; våre motstandere har trådt ned din helligdom.

Csekély ideig bírta szent néped, szorongatóink összetiporták szentélyedet.

19 Vi er blitt som de du aldri har hersket over, som de ditt navn ikke har vært nevnt over.

Olyanok lettünk, mint akiken soha nem uralkodtál, akik fölött nem neveztetett a te neved.