Habakuk 1
1 Dette er det utsagn som profeten Habakuk skuet.
A beszéd, melyet látott Chabakkúk próféta.
2 Hvor lenge, Herre, skal jeg ennu rope uten at du hører! Jeg klager for dig over vold - og du frelser ikke.
Meddig, oh Örökkévaló, fohászkodom, és nem hallod; kiálltok hozzád: erőszak! és nem segítesz?
3 Hvorfor lar du mig skue urett, og hvorledes kan du selv se på slik elendighet? Ødeleggelse og vold har jeg for mine øine; det yppes kiv og opstår tretter.
Miért láttatsz velem jogtalanságot és szemléltetsz nyomorúságot és van pusztítás és erőszak előttem, és viszály lett és perlekedés támad?
4 Derfor er loven maktesløs, og retten kommer aldri frem; for ugudelige omringer den rettferdige, derfor kommer retten frem forvendt.
Azért elhanyatlik a tan és soha nem származik ítélet, mert gonosz környékezi az igazat; azért görbítve származik az ítélet.
5 Se eder omkring blandt folkene, se og bli forferdet, ja forferdet! For en gjerning gjør jeg i eders dager - I skulde ikke tro den når den blev fortalt.
Nézzetek szét a nemzetek közt és tekintsetek és ámuljatok, bámuljatok, mert cselekvést cselekszik napjaitokban; nem hinnétek, ha elbeszélnék.
6 For se, jeg lar kaldeerne reise sig, det ville og voldsomme folk, som farer frem så vide som jorden når, for å ta i eie boliger som ikke hører det til.
Mert íme támasztom a kaldeusokat, amaz epés és sebes nemzetet, mely elmegy a földnek tágasságaira, hogy elfoglaljon lakóhelyeket, nem az övéit.
7 Fryktelig og forferdelig er det; fra sig selv henter det sin rett og sin høihet.
Rettenetes és félelmetes ő; tőle származik ítélete és fensége.
8 Dets hester er raskere enn leoparder og skarpere til å springe enn ulver om aftenen; dets ryttere sprenger frem, dets ryttere kommer langt borte fra, de flyver som en ørn når den styrter sig over sitt rov.
Gyorsabbak párduczoknál lovai, hevesebbek az esti farkasoknál, és vágtatnak lovasai, lovasai pedig messziről jönnek, repülnek mint a sas, mely a falásra siet.
9 Alle kommer de for å gjøre voldsverk, de stirrer stridslystne fremad, og de samler fanger som sand.
Mindnyája erőszakra jön; arczukkal kelet felé törekednek, összeszedett foglyot mint a fövényt.
10 De spotter konger, og fyrster er til latter for dem; de ler av hver festning, de dynger jord op mot den og tar den.
És ő királyokat csúfol ki és fejedelmek nevetség neki; ő minden erősségen nevet, felhalmozott port és bevette.
11 Så stryker de avsted som en vind og farer frem og drar skyld over sig; deres kraft er deres gud.
Akkor túlhaladt a szellem és túlcsapongott és bűnbe esett, ő kinek ereje istenévé vált.
12 Er du ikke fra fordums tid Herren min Gud, min Hellige? Vi skal ikke dø. Herre! Til å fullbyrde dom har du satt dem. Du vår klippe! Til å straffe har du gitt dem fullmakt.
Nemde, te vagy régtől fogva Örökkévaló, Istenem, én Szentem: nem halunk meg! Örökkévaló, ítélet végett rendelted, és oh szikla, fenyítés végett alapítottad.
13 Du som er ren av øine, så du ikke kan se på ondt og ikke er i stand til å skue på elendighet! Hvorfor ser du på troløse, hvorfor tier du når den ugudelige tilintetgjør den som er rettferdigere enn han?
Tisztább szemű vagy semhogy rosszat láthatnál és nyomorúságot szemlélni nem tudsz; miért szemlélsz hűtleneket, hallgatsz, midőn elnyeli a gonosz a nálánál igazabbat.
14 Du har jo gjort med menneskene som med havets fisker, som med krypet, som ingen herre har!
És olyanná teszed az embereket, mint a tenger halai, mint csúszómászó, melyen nincs uralkodó.
15 Dem alle drar de op med krok, samler dem i sin not og sanker dem i sitt garn; derfor gleder de sig og jubler.
Mindnyáját horoggal vonja föl, vonszolja a hálójával és összeszedi recéjébe; azért örül és vígad.
16 Derfor ofrer de til sin not og brenner røkelse for sitt garn; for de gir dem deres fete lodd og deres kraftige mat.
Azért áldoz hálójának és füstölögtet reczéjének; mert általuk zsíros az osztályrésze és kövér az eledele.
17 Men skal de derfor fremdeles få tømme sin not og uavlatelig slå folkeslag ihjel uten skånsel?
Vajon azért ürítgesse-e ki hálóját és folyton öldököljön nemzeteket kíméletlenül?
