Habakuk 3

1 En bønn av profeten Habakuk; efter Sjigjonot.

Íma Chabakkúk prófétától, sigjónót szerint.

2 Herre, jeg har hørt budskapet om dig, jeg er forferdet. Herre, din gjerning - kall den til live før mange år er lidd, ja, kunngjør den før mange år er lidd! I din vrede komme du i hu å forbarme dig!

Örökkévaló, hallottam híredet, megfélemlettem; Örökkévaló, művedet éveken belül szólítsd életre, éveken belül ismertesd meg; haragban irgalomra gondolj.

3 Gud kommer fra Teman, den Hellige fra Paran-fjellet. (Sela) Hans prakt dekker himmelen, og jorden er full av hans herlighet.

Isten Témánból jön és a Szent Párán hegyéről. Széla. Beborította az eget a fensége és dicséretével megtelt a föld.

4 En glans som solens lys bryter frem, stråler omgir ham, og i dem er hans makt skjult.

Fény lészen mint a napvilág, sugarak az ő oldalán; és ott hatalmának rejteke.

5 Pest går frem for hans åsyn, og sott følger hans fottrin.

Előtte jár dögvész, és forró láz indul ki nyomdokaiban.

6 Han stiger frem og ryster jorden; han ser op og får folkene til å skjelve; de evige fjell sprenges i stykker, de eldgamle hauger synker sammen; hans gang er som i eldgammel tid.

Állt és meginogtatta a földet, nézett és felszöktette a nemzeteket; szétzúzódtak az örök hegyek, elsüllyedtek az őskorú halmok– ősrégi járatai vannak.

7 Jeg ser Kusans telter i sorg, teltteppene i Midians land bever.

Baj alatt láttam, Kúsán sátrait, reszketnek Midján országának kárpitjai.

8 Harmes du, Herre, på elvene, er din vrede optendt mot dem, eller din harme mot havet, siden du farer frem på dine hester, på dine seierrike vogner?

Vajon folyamok ellen lobbant föl, oh Örökkévaló, avagy a folyamok ellen a haragod, avagy a tenger ellen a te haragvásod, midőn nyargalsz lovaidon, győzedelmes szekereiden?

9 Bar og naken er din bue - dine eder til stammene, ditt ord! (Sela) Til elver kløver du jorden.

Meztelenre meztelenedik íjad, a megparancsolt hétszeres nyílvesszőkkel Széla – folyamokat hasít a föld.

10 Fjellene ser dig og bever, vannstrømmer styrter frem; avgrunnen lar sin røst høre, den løfter sine hender mot det høie.

Megláttak téged, remegnek a hegyek, vizek zápora megáradt, a mélység hallatta hangját; magasba emelte kezeit.

11 Sol og måne treder inn i sin bolig for lyset av dine piler, som farer frem, for glansen av ditt lynende spyd.

Nap, hold megállt lakában, nyilaid világossága mellett járnak, villogó dárdád fénye mellett.

12 I harme skrider du frem over jorden, i vrede treder du folkene ned.

Fölindulással lépsz a földön, haragban taposod a nemzeteket.

13 Du drar ut til frelse for ditt folk, til frelse for din salvede; du knuser taket på den ugudeliges hus, du avdekker grunnvollen like til halsen. (Sela)

Kivonultál segítségére népednek, segítségére fölkentednek. Lezúztad a csúcsot a gonosznak házáról, nyakig meztelenítve az alapot. Széla!

14 Du gjennemborer med hans eget spyd hodene på hans skarer, som stormer frem for å sprede mig og gleder sig likesom de skulde til å opete en arming i lønndom.

Átszúrtad nyílvesszőivel vezéreinek fejét: viharként jönnek szétszórni engem; ujjongásuk olyan, mint mikor megeszik a szegényt alattomban.

15 Du farer gjennem havet med dine hester, gjennem en haug av store vann.

Lépdeltél a tengeren lovaiddal; nagy vizek tömegében.

16 Jeg hørte det; da bevet mitt indre, ved lyden dirret mine leber; det kommer råttenhet i mine ben, og jeg bever hvor jeg står, fordi jeg rolig må bie på nødens dag, bie på at han drar op mot folket, han som skal trenge det.

Hallottam, és reszketett a belsőm, a hírre megcsendültek ajkaim, rothadás jön csontjaimba; a helyemen reszketek, hogy nyugton várjak a szorongatás napjára, melynek jönnie kell a népre, mely ellen összecsődülnek.

17 For fikentreet springer ikke ut, og vintrærne bærer ikke, oljetreets frukt slår feil, og markene gir ingen føde; han har utryddet fårene av kveen, og det finnes ikke fe i fjøsene.

Mikor fügefa nem virágzik, és nincs termés a szőlőtőkön, cserben hagyott az olajfa gyümölcse, s a mezőség nem termett eleséget; elszakadt az akoltól a juh, és nincs marha az istállókban.

18 Men jeg vil fryde mig i Herren, jeg vil juble i min frelses Gud.

Én pedig az Örökkévalóban hadd ujjongok, hadd vigadok üdvöm Istenében.

19 Herren, Israels Gud, er min kraft, han gjør mine føtter som hindenes og lar mig skride frem over mine høider. Til sangmesteren, med min strengelek.

Az Örökkévaló az Úr, én erőm, olyanná tette lábaimat, mint az őzek és magaslataimon lépdelnem enged. – A karmesternek hárfajátékomra.