Salamo 142

1 Fañòha’ i Davide; ty Halali’e tan-dakato ao Mitoreo am-peo am’ Iehovà iraho, hihalaly tretre am’Iehovà ty feoko.

Oktató dal Dávidtól, midőn a barlangban volt. Ima. Hangommal az Örökkévalóhoz kiáltok, hangommal az Örökkévalóhoz könyörgök.

2 Adobako añatrefa’e ty toreoko; volañeko añatrefa’e o mahaferenaiñe ahikoo.

Kiöntöm előtte panaszomat, szorultságomat elmondom előtte.

3 Ie nitoirañe añ’ovako ao ty troko, niarofoana’o ty liako, amy lalan-tsileke fijelanjelañakoy ty nañetaha’ iareo fandrike.

Midőn elborul bennem szellemem – hisz te ismered ösvényemet – az úton, melyen járok, tőrt rejtettek el nekem.

4 Toliho mb’an-tañan-kavanako le vazohò, te tsy eo ty mañaoñ’ ahy. tsy eo ty hipalirako; tsy ahoa’ondaty ty fiaiko.

Tekints jobbra s nézd: nincs senkim, a ki ismerne; menekvés elveszett előlem, nincs ki lelkemmel törődnék.

5 Nitoreo ama’o iraho ry Iehovà, ami’ty hoe: Ihe ro fitsolohako, ty anjarako an-tanen-kaveloñ’ ao.

Kiáltottam hozzád, Örökkévaló, azt mondtam: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában.

6 Janjiño ty fikaikaihako fa loho mirèke; hahao amo mpanao samporerak’ ahiio, fa fatratse te amako.

Figyelj fohászomra, mert megfogytam nagyon, ments meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam!

7 Akaro am-balabey ao ty fiaiko hibangoako ty tahina’o; hiropak’ amako o vañoñeo ami’ty fatariha’o amako.

Hozd ki a börtönből lelkemet, hogy magasztalja nevedet, velem ékeskednek az igazak, midőn jót végzel rajtam.