Psalmi 69
1 Dāvida dziesma. Dziedātāju vadonim, pēc: „lilijas“. Dievs, palīdz man; jo ūdeņi ir nākuši līdz pašai dvēselei.
A karmesternek. Liliomok szerint. Dávidtól. Segíts engem Isten, mert lélekig hatoltak a vizek.
2 Es grimstu dziļos dubļos, kur nevar stāvēt, es esmu nācis dziļos ūdeņos un viļņi mani apklāj.
Belesülyedtem a mélység iszapjába, s nincs megállhatás; bejutottam vizek mélyeibe és áradat sodort el engem.
3 Es esmu piekusis no savas saukšanas, mans kakls ir aizsmacis, manas acis īgst, - tomēr es gaidu uz savu Dievu.
Elfáradtam kiáltásomban, kihevült a torkom, elepedtek szemeim, várván Istenemre.
4 Vairāk nekā matu uz manas galvas ir to, kas mani bez vainas ienīst; vareni ir tie, kas mani grib samaitāt, kas mani par nepatiesu ienīst; man jāmaksā, ko es neesmu laupījis.
Többen vannak fejem haj szálainál, kik ok nélkül gyülölöim, számosak a megsemmisítőim, kik hazugul ellenségeim; a mit el nem raboltam, azt kell megtérítenem.
5 Ak Dievs, Tu zini manu ģeķību, un mani noziegumi Tev nav apslēpti.
Isten, te ismered oktalanságomat, és bűneim előtted nincsenek eltitkolva.
6 Lai pie manis netop kaunā, kas Tevi gaida, ak Kungs, Dievs Cebaot! lai pie manis netop kaunā, kas Tevi meklē, ak Israēla Dievs!
Ne szégyenűljenek meg általam a téged remélők, Uram, Örökkévaló, seregek ura; ne piruljanak el általam a téged keresők, Izraél Istene.
7 Jo Tevis pēc es nesu negodu; mans vaigs ir apklāts ar kaunu.
Mert éretted viseltem gyalázatot, boritotta szégyen arczomat;
8 Es esmu palicis svešs saviem brāļiem un svešinieks savas mātes bērniem.
elidegenítve lettem testvéreimnek, isméretlenné anyám fiainak.
9 Jo karstums Tava nama labad mani ir ēdis, un Tavu zaimotāju zaimošana ir kritusi uz mani.
Mert a házadért való buzgólkodás megemésztett engem, és gyalázóid gyalázásai én reám estek.
10 Un es raudu, un mana dvēsele gavē, bet tas man ir tapis par kaunu.
Bőjtben sírtam lelkemből, gyalázássá lett nekem;
11 Es esmu apvilcis maisu, bet es tiem esmu tapis par sakāmu vārdu.
öltözetemmé zsákot tettem: lettem nekik példabeszéddé.
12 Kas vārtos sēž, tie plukšķ par mani, un es esmu par smieklu vīna dzērājiem.
Szólnak rólam a kapuban ülők és a borivóknak danái.
13 Bet es Tevi pielūdzu, Kungs, pieņēmīgā laikā; pēc Savas lielās žēlastības, ak Dievs, paklausi mani, pestīdams pēc Savas patiesības.
De én – hozzád van az imádságom, Örökkévaló, a kegy idején; Isten, nagy szeretetedben hallgass meg engem üdvöd igazságával.
14 Izrauj mani no dubļiem, ka es neapslīkstu, ka es topu izglābts no nīdētājiem un no dziļiem ūdeņiem.
Ments ki engem a sárból, s ne engedj elsülyednem; hadd menekülök meg gyűlölőimtől s vizek mélyeiből.
15 Lai ūdens viļņi mani neapklāj, un dziļumi lai mani neaprij, un bedres malas lai nesagāžas kopā pār mani.
Ne sodorjon el a viz áradata s ne nyeljen el a mélység, s ne zárja rám száját a verem.
16 Paklausi mani, ak Kungs, jo Tava žēlastība ir laba; griezies pie manis pēc Savas lielās sirds žēlastības!
Hallgass meg, Örökkévaló, mert jó a szereteted, nagy irgalmad szerint fordulj hozzám.
17 Un neapslēp Savu vaigu priekš Sava kalpa, jo man ir bail; steidzies, paklausi mani.
S ne rejtsd el arczodat szolgádtól; mert megszorultam, gyorsan hallgass meg.
18 Nāc klāt pie manas dvēseles, atpestī to, izglāb mani manu ienaidnieku dēļ.
Közeledj lelkemhez, váltsd meg azt, ellenségeim okából válts ki engem.
19 Tu zini manu kaunu un manu negodu un manu apsmieklu; visi mani pretinieki ir Tavā priekšā.
Te ismered gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; előtted vannak mind a szorongatóim.
20 Kauns man lauž sirdi, un es nīkstu; es gaidīju, vai kādam nebūtu žēl, bet nav, - un uz iepriecinātājiem, bet es neatrodu.
Gyalázat törte meg szívemet és sínylődtem; reméltem megszánást, de nincs, vigasztalókat, de nem találtam.
21 Un tie man žulti dod ēst un etiķi dzert, kad es gauži izslāpis.
Étkemül adtak mérget és szomjamra itattak velem eczetet.
22 Lai viņu galds viņu priekšā top par valgu, par atmaksu un par slazdu.
Legyen asztaluk előttük tőrré és a bátorságosaknak csapdává.
23 Lai viņu acis top apstulbotas, ka tie neredz, un lai viņu gurni allažiņ šaubās.
Sötétűljenek el szemeik, hogy ne lássanak, és derekukat mindig tántorogtasd meg.
24 Izgāz pār tiem Savu dusmību, un Tava karsta bardzība lai viņus sagrābj.
Öntsd ki rájuk haragvásodat, és föllobbant haragod érje utól őket.
25 Viņu māja lai top par posta vietu, un neviena lai nav, kas dzīvo viņu dzīvokļos.
Legyen tanyájuk elpusztult, sátraikban ne legyen lakó.
26 Jo tie to vajā, ko Tu esi sitis, un apsmej mokas tiem, ko Tu ievainojis.
Mert a kiket te megvertél, üldözték, és megöltjeid fájdalmáról beszélnek.
27 Lai tiem krājās noziegums uz noziegumu, ka tie nenāk pie Tavas taisnības.
Tégy bűnt a bűnükre s ne jussanak be igazságodba.
28 Izdeldē tos no dzīvības grāmatas, ka tie ar tiem taisniem netop uzrakstīti.
Törültessenek ki az élők könyvéből és igazakkal együtt be ne irassanak.
29 Bet es esmu bēdīgs un moku pilns; ak Dievs, Tava pestīšana lai mani paceļ.
Én pedig szegény és szenvedő vagyok; segítséged, oh Isten, ótalmazzon engem.
30 Es slavēšu Dieva vārdu ar dziesmu un Viņu paaugstināšu ar pateicību.
Hadd dicsérem Isten nevét énekkel és nagynak mondom őt hálaszóval,
31 Tas patiks Tam Kungam vairāk nekā vērsis, kam ragi un nagi.
az jobban tetszik az Örökkévalónak ökörnél, szarvas-patás tuloknál.
32 Tie bēdīgie raugās un priecājās, un jūs, kas Dievu meklējat, jūsu sirds dzīvos.
Látták az alázatosak, örülnek; Istent keresők ti, éledjen föl szívetek!
33 Jo Tas Kungs paklausa nabagus, un nenicina Savus cietumniekus.
Mert hallgat a szűkölködőkre az Örökkévaló, s az ő foglyait nem vetette meg.
34 Lai Viņu teic debesis un zeme, jūra un viss, kas iekš tās kustās.
Dicsérjék őt ég és föld, tengerek s mind a mi mozog bennök:
35 Jo Dievs atpestīs Ciānu un uztaisīs Jūda pilsētas, un tie tur dzīvos un to iemantos.
mert Isten megsegíti Cziónt s fölépíti Jehúda városait, hogy lakjanak ott. és birtokba vegyél;
36 Un Viņa kalpu dzimums to iemantos, un kas Viņa Vārdu mīļo, tie tur dzīvos.
és szolgáinak magzata örökli azt, a kik nevét szeretik, lakoznak benne.
