Psalmi 144
1 Dāvida dziesma. Slavēts lai ir Tas Kungs, mans patvērums, kas manām rokām māca kauties, un maniem pirkstiem karot,
Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.
2 Mans žēlotājs un mana stiprā pils, mans patvērums un mans izglābējs, manas priekšturamās bruņas, uz ko es paļaujos, kas manus ļaudis man dara paklausīgus.
Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.
3 Kungs, kas ir cilvēks, ka Tu viņu piemini? Un cilvēka bērns, ka Tu viņu lieci vērā?
Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?
4 Cilvēks ir kā dvaša, viņa laiks ir kā ēna, kas aiziet.
Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.
5 Kungs, nolaid Savas debesis un kāp zemē, aizskar kalnus, ka tie kūp.
Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;
6 Met zibeņus un izkaisi tos, šaudi Savas bultas un izbiedē tos.
hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.
7 Izstiep Savas rokas no augstības, atpestī mani un izglāb mani no lieliem ūdeņiem, no svešinieku rokas!
Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;
8 Viņu mute runā melus, un viņu labā roka ir viltus roka.
kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,
9 Ak Dievs, es Tev dziedāšu jaunu dziesmu, es Tev dziedāšu ar desmit stīgu koklēm.
Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.
10 Tu ķēniņiem dod pestīšanu, un izglābi Savu kalpu Dāvidu no nikna zobena.
Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:
11 Izglābi mani un atpestī mani no svešinieku rokas, kas ar savu muti melus runā, un viņu labā roka ir viltus roka;
ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;
12 Ka mūsu dēli uzaug savā jaunībā kā stādi, mūsu meitas kā izcirsti stūra pīlāri pils namos.
A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;
13 Ka mūsu klētis ir pilnas un izdod visādu mantu, ka mūsu ganāmie pulki pa tūkstošiem vedās un pa simts tūkstošiem mūsu laidaros;
csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;
14 Ka mūsu liellopi augļojās, un ka postīšanas, laupīšanas, vaidēšanas nav pa mūsu ielām.
ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:
15 Svētīga tā tauta, kam tā klājās, svētīga tā tauta, kam Tas Kungs ir par Dievu.
boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!
