Ījaba 9
1 Ījabs atbildēja un sacīja:
Felele pedig Jób, és monda:
2 Patiesi, es zinu, ka tas tā ir: jo kā cilvēks varētu taisns būt tā stiprā Dieva priekšā?
Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Ja viņš grib ar To tiesāties, tad tas Viņam uz tūkstošiem ne vārda nevar atbildēt.
Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4 Viņš ir gudrs no sirds un stiprs no spēka; kas pret Viņu var tiepties un pastāvēt?
Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 Viņš pārceļ kalnus, un tie nemana, ka Viņš tos apgāž Savā dusmībā.
A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
6 Viņš kustina zemi no viņas vietas, ka viņas pamati trīc.
A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 Viņš pavēl saulei, tad tā neuzlec, Viņš aizspiež zieģeli priekš zvaigznēm.
A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 Viņš viens izplata debesis un staigā pa jūras augstumiem.
A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 Viņš radījis tos vāģus(Lāci), Orijonu un Sietiņu un tās zvaigznes pret dienasvidu.
A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 Viņš dara lielas lietas, ko nevar izprast, un brīnumus, ko nevar izskaitīt.
A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11 Redzi, Viņš man iet secen, ka To neredzu, Viņš staigā garām, ka To nesamanu.
Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
12 Redzi, kad Viņš aizgrābj, kas Viņu kavēs, kas uz Viņu sacīs: ko Tu dari?
Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13 Dievs neaptur Savas dusmas, apakš Viņa tā varenā palīgi lokās.
Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14 Kā tad nu es Viņam varētu atbildēt un atrast vārdus pret Viņu?
Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15 Jo, kad es arī taisns būtu, taču es nevaru atbildēt, bet man būtu savs soģis jāpielūdz.
A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.
16 Jebšu es sauktu, un Viņš man atbildētu, taču es nevarētu ticēt, ka Viņš klausīšot manu balsi.
Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17 Jo Viņš sagrābtu mani tā kā ar vētru un vairotu manas nepelnītas vainas.
A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18 Viņš manam garam neļautu atspirgties, bet mani pieēdinātu ar rūgtumiem.
Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.
19 Ja spēka vajag, redzi, Viņš ir varens, un ja tiesā jānāk, kas Viņu sauks priekšā?
Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?
20 Ja es būtu taisns, tad mana mute mani pazudinātu, ja es būtu skaidrs, taču Viņš man pierādītu vainu.
Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.
21 Es esmu nenoziedzīgs, es savu dvēseli nežēloju, man riebj dzīvot.
Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.
22 Viena alga! tādēļ es saku: Viņš izdeldē nenoziedzīgu un bezdievīgu.
Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!
23 Kad Viņa rīkste piepeši nonāvē, tad Viņš smejas par nenoziedzīgo izsamišanos.
Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.
24 Zeme top dota bezdievīgā rokā, Viņš apklāj viņas tiesnešu vaigus. Ja tas tā nav, kas tad to dara?
A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?
25 Manas dienas jo ātras bijušas nekā skrējējs, tās ir aiztecējušas un labuma nav redzējušas.
Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26 Tās aizgājušas kā vieglas laivas, kā ērglis, kas šaujas uz barību.
Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.
27 Kad es domāju: es gribu aizmirst savas vaimanas un pamest savu skumību un atspirgties,
Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28 Tad es iztrūkstos par visām savām sāpēm; es zinu, ka Tu mani neturi par nenoziedzīgu,
Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.
29 Ja man būs vainīgam būt, - kāpēc tad man velti nodarboties?
Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30 Jebšu es mazgātos sniegā un šķīstītu savas rokas sārmā,
Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31 Taču Tu mani iemērktu bedrē, tā ka manas drēbes no manis kaunētos.
Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32 Jo Viņš nav tāds vīrs kā es, kam es varētu atbildēt, ka mēs kopā varētu iet priekš tiesas.
Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.
33 Nav mūsu starpā izšķīrēja, kas savu roku varētu likt uz mums abiem.
Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!
34 Kad Viņš atņemtu Savu rīksti no manis un Viņa biedēklis mani neiztrūcinātu, -
Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:
35 Tad es runātu un no Viņa nebītos; jo tā tas ar mani vis nav.
Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!
