Ījaba 9
1 Ījabs atbildēja un sacīja:
Felelt Jób és mondta:
2 Patiesi, es zinu, ka tas tā ir: jo kā cilvēks varētu taisns būt tā stiprā Dieva priekšā?
Valóban tudom, hogy így van; miképpen is igazulhat Istennel szemben a halandó?
3 Ja viņš grib ar To tiesāties, tad tas Viņam uz tūkstošiem ne vārda nevar atbildēt.
Ha kíván pörölni vele, nem felel neki egyre sem ezer közül.
4 Viņš ir gudrs no sirds un stiprs no spēka; kas pret Viņu var tiepties un pastāvēt?
Szívre bölcs, erőre hatalmas! Ki keményítette meg magát ellene és sértetlen maradt?
5 Viņš pārceļ kalnus, un tie nemana, ka Viņš tos apgāž Savā dusmībā.
A ki hegyeket mozdít el, s nem is tudják, a melyeket felforgatott haragjában;
6 Viņš kustina zemi no viņas vietas, ka viņas pamati trīc.
a ki megreszketteti a földet a helyéről, hogy oszlopai megrendülnek;
7 Viņš pavēl saulei, tad tā neuzlec, Viņš aizspiež zieģeli priekš zvaigznēm.
a ki szól a napnak s nem ragyog fel, s a csillagokra pecsétet tesz;
8 Viņš viens izplata debesis un staigā pa jūras augstumiem.
kiterjeszti az eget egymagában s lépdel a tenger magaslatain;
9 Viņš radījis tos vāģus(Lāci), Orijonu un Sietiņu un tās zvaigznes pret dienasvidu.
teremti a gönczölszekerét, az óriont s a fiastyúkot meg a Délnek kamaráit;
10 Viņš dara lielas lietas, ko nevar izprast, un brīnumus, ko nevar izskaitīt.
a ki nagyokat tesz kikutathatatlanúl, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen:
11 Redzi, Viņš man iet secen, ka To neredzu, Viņš staigā garām, ka To nesamanu.
lám, elvonul mellettem s nem látom, elhalad s nem veszem észre;
12 Redzi, kad Viņš aizgrābj, kas Viņu kavēs, kas uz Viņu sacīs: ko Tu dari?
ha kit elragad, ki utasítaná vissza, ki szólna hozzá mit mívelsz?
13 Dievs neaptur Savas dusmas, apakš Viņa tā varenā palīgi lokās.
Isten nem fordítja el haragját, alatta legörnyedtek Ráháb segítői;
14 Kā tad nu es Viņam varētu atbildēt un atrast vārdus pret Viņu?
hát még hogy felelnék én neki, választanám szavaimat vele szemben!
15 Jo, kad es arī taisns būtu, taču es nevaru atbildēt, bet man būtu savs soģis jāpielūdz.
A ki, ha igazam volna, nem felelnék, az én bírámhoz könyörögnék.
16 Jebšu es sauktu, un Viņš man atbildētu, taču es nevarētu ticēt, ka Viņš klausīšot manu balsi.
Ha szólítanám s felelne nekem, nem hinném, hogy figyel szavamra.
17 Jo Viņš sagrābtu mani tā kā ar vētru un vairotu manas nepelnītas vainas.
A ki viharban rám rohan, hogy sebeimet sokasítsa ok nélkül.
18 Viņš manam garam neļautu atspirgties, bet mani pieēdinātu ar rūgtumiem.
Nem enged lélegzetet vennem, hanem jóllakat keserűségekkel.
19 Ja spēka vajag, redzi, Viņš ir varens, un ja tiesā jānāk, kas Viņu sauks priekšā?
Ha erőn fordul meg: íme a hatalmas, és ha ítéleten: ki idéz meg engem?
20 Ja es būtu taisns, tad mana mute mani pazudinātu, ja es būtu skaidrs, taču Viņš man pierādītu vainu.
Ha igazam volna, szájam ítélne el engem; gáncstalan vagyok, fonákká tesz engem.
21 Es esmu nenoziedzīgs, es savu dvēseli nežēloju, man riebj dzīvot.
Gáncstalan vagyok, nem ismerem lelkemet, megvetem életemet!
22 Viena alga! tādēļ es saku: Viņš izdeldē nenoziedzīgu un bezdievīgu.
Egyre megy; azért azt mondom: Gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.
23 Kad Viņa rīkste piepeši nonāvē, tad Viņš smejas par nenoziedzīgo izsamišanos.
Ha hirtelen öl az ostor, az ártatlanok elcsüggedésén gúnyolódik.
24 Zeme top dota bezdievīgā rokā, Viņš apklāj viņas tiesnešu vaigus. Ja tas tā nav, kas tad to dara?
Az ország gonoszok kezébe adatott; bíráinak arczát eltakarja, ha ő nem, ugyan kicsoda?
25 Manas dienas jo ātras bijušas nekā skrējējs, tās ir aiztecējušas un labuma nav redzējušas.
Napjaim pedig gyorsabbak voltak a futárnál, eliramodtak, nem láttak jót.
26 Tās aizgājušas kā vieglas laivas, kā ērglis, kas šaujas uz barību.
Tovavonultak akár gyékényhajók, mint sas lecsap az étkére.
27 Kad es domāju: es gribu aizmirst savas vaimanas un pamest savu skumību un atspirgties,
Ha azt mondtam, hadd felejtem el panaszomat, hagyom abba bánatos arczomat s hadd derülök fel:
28 Tad es iztrūkstos par visām savām sāpēm; es zinu, ka Tu mani neturi par nenoziedzīgu,
megfélemedtem mind a fájdalmaimtól, tudtam, hogy nem fogsz engem ártatlannak mondani.
29 Ja man būs vainīgam būt, - kāpēc tad man velti nodarboties?
Nekem bűnösnek kell lennem – minek fáradozzam hát hiába?
30 Jebšu es mazgātos sniegā un šķīstītu savas rokas sārmā,
Ha megmosakodnám hóvízben s lúggal tisztítanám kezeimet:
31 Taču Tu mani iemērktu bedrē, tā ka manas drēbes no manis kaunētos.
akkor a verembe mártanál engem, hogy megutálnának ruháim.
32 Jo Viņš nav tāds vīrs kā es, kam es varētu atbildēt, ka mēs kopā varētu iet priekš tiesas.
Mert nem ember ő mint én, bogy felelhetnék neki, hogy együtt mehetnénk be ítéletre.
33 Nav mūsu starpā izšķīrēja, kas savu roku varētu likt uz mums abiem.
Nem létezik, ki közöttünk dönt, ki rá tenné kezét mindkettőnkre.
34 Kad Viņš atņemtu Savu rīksti no manis un Viņa biedēklis mani neiztrūcinātu, -
Távolítsa el rólam vesszejét, s rettentése ne ijesszen engem:
35 Tad es runātu un no Viņa nebītos; jo tā tas ar mani vis nav.
majd beszélnék s nem félnék tőle, mert nem olyan vagyok én magamban.
