Ījaba 31
1 Es derību esmu derējis ar savām acīm, ka man nebija uzlūkot sievieti.
Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
2 Bet kādu daļu Dievs man dod no augšienes, jeb kādu mantību tas Visuvarenais no debesīm?
És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
3 Vai netaisnam nepienākas nelaime un ļauna darītājam nedienas?
Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
4 Vai Viņš neredz manus ceļus, vai Viņš neskaita visus manus soļus?
Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
5 Ja esmu dzinis netaisnību un mana kāja steigusies uz nelietību, -
Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
6 Lai Viņš mani nosver taisnā svaru kausā, tad Dievs atzīs manu nenoziedzību.
Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
7 Ja mani soļi no ceļa noklīduši, un mana sirds dzinusies pakaļ manām acīm, ja kas pielipis pie manām rokām:
Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
8 Tad lai es sēju, un cits to ēd, un mani iedēsti lai top izsakņoti.
Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
9 Ja mana sirds ļāvās apmānīties sievas dēļ un ja esmu glūnējis pie sava tuvākā durvīm,
Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
10 Tad lai mana sieva maļ citam, un svešs lai pie tās pieglaužas.
Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
11 Jo šī ir negantība un noziegums priekš tiesnešiem.
Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
12 Jo tas ir uguns, kas rij līdz pašai ellei un būtu izsakņojis visu manu padomu. (questioned)
Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná. (questioned)
13 Ja esmu nicinājis sava kalpa vai savas kalpones tiesu, kad tiem kas bija pret mani:
Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
14 Ko es tad varētu darīt, kad tas stiprais Dievs celtos, un kad Viņš meklētu, ko es varētu atbildēt?
Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
15 Vai Tas, kas mani radījis mātes miesās, nav radījis viņu arīdzan? Vai Tas pats mūs miesās nav sataisījis(viena veida)?
Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
16 Ja nabagam esmu liedzis, kad tam gribējās, vai licis izīgt atraitnes acīm,
Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
17 Ja esmu ēdis savu kumosu viens pats, tā ka bāriņš no tā arī nebūtu ēdis, -
És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
18 Jo no manas jaunības viņš pie manis ir uzaudzis kā pie tēva, un no savas mātes miesām es viņu esmu žēlojis, -
Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
19 Ja esmu redzējis kādu bojā ejam, kam drēbju nebija, un ka nabagam nebija apsega;
Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
20 Ja viņa gurni man nav pateikušies, kad viņš bija sasilis no manu jēru ādām;
Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
21 Ja savu roku esmu pacēlis pret bāriņu, kad es redzēju savu palīgu vārtos:
Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
22 Tad lai mans elkonis atkrīt no pleca un mana roka lai nolūst no stilba.
A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
23 Jo mani biedina Dieva sods un Viņa augstības priekšā esmu nespēcīgs.
Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
24 Ja uz zeltu esmu licis savu cerību, vai uz šķīstu zeltu sacījis: mans patvērums;
Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
25 Ja esmu priecājies, ka man liela manta un ka mana roka ko laba sakrājusi;
Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
26 Ja saules gaišumu esmu uzlūkojis, kad tas spīdēja, vai mēnesi, kad tas spoži tecēja,
Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
27 Un mana sirds būtu ļāvusies pievilties, ka savu roku no mutes uz tiem būtu pacēlis (tos godināt);
És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
28 Tas arī būtu noziegums priekš tiesnešiem, jo es būtu aizliedzis Dievu augstībā.
Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
29 Ja esmu priecājies par sava nīdētāja nelaimi un lēkājis, kad posts to aizņēma.
Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
30 Jo es savai mutei neļāvu grēkot, ka es viņa dvēseli būtu lādējis, -
(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
31 Ja manai saimei nebija jāsaka: vai kāds pie viņa galda gaļas nav paēdis?
Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?
32 Svešiniekam nebija jāpaliek par nakti ārā, savas durvis es atdarīju pret ceļa pusi -
(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
33 Ja kā Ādams esmu apklājis savus pārkāpumus, savu noziegumu apslēpdams savā sirdī
Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
34 Ka man bija bail no tā lielā pulka, vai ka radu pelšana man biedēja, ka es klusu turējos, negāju ārā pa durvīm -
Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék és az ajtón sem lépnék ki!
35 Ak kaut man būtu, kas mani klausītu! redzi, še mans raksts, lai Dievs man atbild, un tas raksts, ko mans pretinieks rakstījis!
Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
36 Tiešām, uz saviem kamiešiem es to gribu nest, to sev gribu apsiet kā kroni.
Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
37 Visus savus soļus es tam gribu izstāstīt, kā valdnieks es pie tā gribu pieiet -
Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
38 Ja mans tīrums par mani kliedz, un viņa vagas kopā raud,
Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
39 Ja es viņa augļus esmu velti ēdis un arāju dvēselei licis nopūsties:
Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
40 Tad lai man aug dadži kviešu vietā un ērkšķi miežu vietā! Tā Ījaba vārdi beidzās.
Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.
