Ījaba 3
1 Pēc tam Ījabs atdarīja savu muti un nolādēja savu dienu. Un Ījabs iesāka un sacīja:
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 Tā diena lai pazūd, kur esmu dzimis,
És szóla Jób, és monda:
3 Un tā nakts, kur sacīja: puisītis ieņemts.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Šī diena lai paliek tumša, lai Dievs no augšienes pēc viņas nevaicā, un spožums pār viņu lai nespīd.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Tumsa un nāves ēna lai viņu aizņem, padebeši lai viņu apklāj un kas vien dienu aptumšo, lai viņu biedē.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Šo nakti lai tumsa apņem, ka tā starp gada dienām nepriecājās, lai viņa nenāk mēnešu skaitā.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Redzi, šī nakts lai paliek neauglīga, ka tanī nenotiek gavilēšana.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Lai dienu lādētāji to nolād, tie, kas māk Levijatanu uzrīdīt.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Lai viņas rīta zvaigznes top aptumšotas, lai viņa gaida uz gaismu, bet nekā, un lai viņa neredz ausekļa spīdumu.
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Tāpēc ka tā manām miesām durvis nav aizslēgusi, un bēdas nav noslēpusi priekš manām acīm.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Kāpēc es neesmu nomiris mātes miesās un bojā gājis, kad no miesām iznācu?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Kāpēc esmu likts klēpī un kāpēc pie krūtīm, ka man bija zīst?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 Jo tad es gulētu un būtu klusu, tad es gulētu, un man būtu dusa,
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 Līdz ar ķēniņiem un runas kungiem virs zemes, kas sev kapu vietas uztaisījuši,
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Vai ar lieliem kungiem, kam zelts bijis, kas savus namus ar sudrabu pildījuši;
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Vai kā norakts nelaikā dzimis bērns es nebūtu nekas, tā kā bērniņi, kas nav redzējuši gaismas.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 Tur bezdievīgie stājās no trakošanas, un tur dus, kam spēks noguris;
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 Tur cietumnieki visi līdzi ir mierā, tie nedzird dzinēja balsi;
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 Tur ir mazs un liels, un kalps ir vaļā no sava kunga.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Kāpēc (Dievs) dod bēdīgam gaismu un dzīvību tiem, kam noskumusi sirds,
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Kas pēc nāves ilgojās, bet tā nenāk, un rok pēc tās vairāk nekā pēc mantām,
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Kas priecātos un gavilētu, kas līksmotos, kad kapu atrastu -
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 Vīram, kam ceļš ir apslēpts, un ko Dievs visapkārt apspiedis?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Jo maizes vietā man ir nopūtas, un mana kaukšana izgāzās kā ūdens.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 Jo briesmas, ko bijos, man uzgājušas, un no kā man bija bail, tas man uznācis.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 Man nav miera, man nav dusas, es nedabūju atpūsties, un bēdas nāk uz bēdām.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
