Ījaba 3
1 Pēc tam Ījabs atdarīja savu muti un nolādēja savu dienu. Un Ījabs iesāka un sacīja:
Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
2 Tā diena lai pazūd, kur esmu dzimis,
Megszólalt Jób és mondta:
3 Un tā nakts, kur sacīja: puisītis ieņemts.
Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
4 Šī diena lai paliek tumša, lai Dievs no augšienes pēc viņas nevaicā, un spožums pār viņu lai nespīd.
Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
5 Tumsa un nāves ēna lai viņu aizņem, padebeši lai viņu apklāj un kas vien dienu aptumšo, lai viņu biedē.
Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
6 Šo nakti lai tumsa apņem, ka tā starp gada dienām nepriecājās, lai viņa nenāk mēnešu skaitā.
Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
7 Redzi, šī nakts lai paliek neauglīga, ka tanī nenotiek gavilēšana.
Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
8 Lai dienu lādētāji to nolād, tie, kas māk Levijatanu uzrīdīt.
Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
9 Lai viņas rīta zvaigznes top aptumšotas, lai viņa gaida uz gaismu, bet nekā, un lai viņa neredz ausekļa spīdumu.
Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
10 Tāpēc ka tā manām miesām durvis nav aizslēgusi, un bēdas nav noslēpusi priekš manām acīm.
Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
11 Kāpēc es neesmu nomiris mātes miesās un bojā gājis, kad no miesām iznācu?
Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
12 Kāpēc esmu likts klēpī un kāpēc pie krūtīm, ka man bija zīst?
Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
13 Jo tad es gulētu un būtu klusu, tad es gulētu, un man būtu dusa,
Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
14 Līdz ar ķēniņiem un runas kungiem virs zemes, kas sev kapu vietas uztaisījuši,
királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
15 Vai ar lieliem kungiem, kam zelts bijis, kas savus namus ar sudrabu pildījuši;
vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 Vai kā norakts nelaikā dzimis bērns es nebūtu nekas, tā kā bērniņi, kas nav redzējuši gaismas.
Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
17 Tur bezdievīgie stājās no trakošanas, un tur dus, kam spēks noguris;
Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
18 Tur cietumnieki visi līdzi ir mierā, tie nedzird dzinēja balsi;
Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
19 Tur ir mazs un liels, un kalps ir vaļā no sava kunga.
Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
20 Kāpēc (Dievs) dod bēdīgam gaismu un dzīvību tiem, kam noskumusi sirds,
Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
21 Kas pēc nāves ilgojās, bet tā nenāk, un rok pēc tās vairāk nekā pēc mantām,
Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
22 Kas priecātos un gavilētu, kas līksmotos, kad kapu atrastu -
kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
23 Vīram, kam ceļš ir apslēpts, un ko Dievs visapkārt apspiedis?
A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
24 Jo maizes vietā man ir nopūtas, un mana kaukšana izgāzās kā ūdens.
Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
25 Jo briesmas, ko bijos, man uzgājušas, un no kā man bija bail, tas man uznācis.
Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
26 Man nav miera, man nav dusas, es nedabūju atpūsties, un bēdas nāk uz bēdām.
Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
