Ījaba 29
1 Un Ījabs teica vēl tālāk savus teikumus un sacīja:
És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Ak kaut es vēl būtu tāds kā pirmajos mēnešos, kā tai laikā, kad Dievs mani pasargāja;
Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 Kad Viņa spīdeklis spīdēja pār manu galvu, un es Viņa gaismā staigāju pa tumsību;
mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 Kā es biju savas jaunības laikā, kad Dievs mājoja pār manu dzīvokli,
Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 Kad tas Visuvarenais vēl bija ar mani, un mani bērni man apkārt;
midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 Kad savus soļus mazgāju krējumā, un akmens kalni man izlēja eļļas upes.
midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 Kad es pa vārtiem izgāju pilsētā, kad savu krēslu noliku uz tirgus(laukuma);
Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 Tad jaunekļi mani redzot stājās pie malas, un sirmgalvji pacēlās un palika stāvot.
megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 Virsnieki mitējās runāt un lika roku uz savu muti,
vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 Lielkungu balss apklusa, un viņu mēle pielipa pie zoda.
előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 Jo kura auss mani dzirdēja, tā mani teica laimīgu, un kura acs mani redzēja, tā deva man liecību.
Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 Jo es izglābu nabagu, kas brēca, un bāriņu, kam nebija palīga.
Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 Svētība no tā, kas ietu bojā, nāca pār mani, un atraitņu sirdi es iepriecināju.
Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 Es apģērbos ar taisnību, un tā mani aptērpa, mana krietnība man bija kā mētelis un kā ķēniņa cepure.
Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 Es biju aklam acs un biju tizlam kāja.
Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 Nabagiem es biju par tēvu, un nezināma sūdzību es izvaicāju.
apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 Es salauzīju netaisnā dzerokšļus un izrāvu laupījumu no viņa zobiem.
Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 Un es sacīju: es nomiršu savā ligzdā un manu dienu būs daudz kā smiltis.
Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 Mana sakne izpletīsies pie ūdens, un rasa paliks pa nakti uz manām lapām.
gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 Mana godība būs vienmēr jauna pie manis, un manam stopam labi izdosies manā rokā. -
dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 Uz mani klausījās un gaidīja un klusu saņēma manu padomu.
Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 Pēc maniem vārdiem neviens vairs nerunāja, un mana valoda uz tiem pilēja.
Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 Pēc manis ilgojās kā pēc lietus, un atpleta savu muti kā uz vasaras lietu.
s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 Es tiem uzsmaidīju, kad tiem nebija drošības, un mana vaiga gaišumu tie neskumdināja.
Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 Es tiem biju ceļa rādītājs un sēdēju goda vietā un mājoju kā ķēniņš starp saviem pulkiem, kā noskumušu iepriecinātājs.
Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
