Canticum Canticorum 2
1 ego flos campi et lilium convallium
Én Sáronnak rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.
2 sicut lilium inter spinas sic amica mea inter filias
Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
3 sicut malum inter ligna silvarum sic dilectus meus inter filios sub umbra illius quam desideraveram sedi et fructus eius dulcis gutturi meo
Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
4 introduxit me in cellam vinariam ordinavit in me caritatem
Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
5 fulcite me floribus stipate me malis quia amore langueo
Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
6 leva eius sub capite meo et dextera illius amplexabitur me
Az ő bal keze az én fejem alatt van, és jobb kezével megölel engem.
7 adiuro vos filiae Hierusalem per capreas cervosque camporum ne suscitetis neque evigilare faciatis dilectam quoadusque ipsa velit
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
8 vox dilecti mei ecce iste venit saliens in montibus transiliens colles
Az én szerelmesemnek szavát hallom, ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
9 similis est dilectus meus capreae hinuloque cervorum en ipse stat post parietem nostrum despiciens per fenestras prospiciens per cancellos
Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
10 et dilectus meus loquitur mihi surge propera amica mea formonsa mea et veni
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
11 iam enim hiemps transiit imber abiit et recessit
Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
12 flores apparuerunt in terra tempus putationis advenit vox turturis audita est in terra nostra
Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
13 ficus protulit grossos suos vineae florent dederunt odorem surge amica mea speciosa mea et veni
A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám!
14 columba mea in foraminibus petrae in caverna maceriae ostende mihi faciem tuam sonet vox tua in auribus meis vox enim tua dulcis et facies tua decora
Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
15 capite nobis vulpes vulpes parvulas quae demoliuntur vineas nam vinea nostra floruit
Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
16 dilectus meus mihi et ego illi qui pascitur inter lilia
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
17 donec adspiret dies et inclinentur umbrae revertere similis esto dilecte mi capreae aut hinulo cervorum super montes Bether
Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
