Job 37
1 super hoc expavit cor meum et emotum est de loco suo
Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
2 audite auditionem in terrore vocis eius et sonum de ore illius procedentem
Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
3 subter omnes caelos ipse considerat et lumen illius super terminos terrae
az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
4 post eum rugiet sonitus tonabit voce magnitudinis suae et non investigabitur cum audita fuerit vox eius
Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
5 tonabit Deus in voce sua mirabiliter qui facit magna et inscrutabilia
Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
6 qui praecipit nivi ut descendat in terram et hiemis pluviis et imbri fortitudinis suae
Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
7 qui in manu omnium hominum signat ut noverint singuli opera sua
Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
8 ingredietur bestia latibulum et in antro suo morabitur
S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
9 ab interioribus egreditur tempestas et ab Arcturo frigus
A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
10 flante Deo concrescit gelu et rursum latissimae funduntur aquae
Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
11 frumentum desiderat nubes et nubes spargunt lumen suum
Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
12 quae lustrant per circuitum quocumque eas voluntas gubernantis duxerit ad omne quod praeceperit illis super faciem orbis terrarum
S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
13 sive in una tribu sive in terra sua sive in quocumque loco misericordiae suae eas iusserit inveniri
hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
14 ausculta haec Iob sta et considera miracula Dei
Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
15 numquid scis quando praeceperit Deus pluviis ut ostenderent lucem nubium eius
Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
16 numquid nosti semitas nubium magnas et perfectas scientias
Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
17 nonne vestimenta tua calida sunt cum perflata fuerit terra austro
Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
18 tu forsitan cum eo fabricatus es caelos qui solidissimi quasi aere fusi sunt
Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
19 ostende nobis quid dicamus illi nos quippe involvimur tenebris
Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
20 quis narrabit ei quae loquor etiam si locutus fuerit homo devorabitur
Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
21 at nunc non vident lucem subito aer cogitur in nubes et ventus transiens fugabit eas
Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
22 ab aquilone aurum venit et ad Deum formidolosa laudatio
Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
23 digne eum invenire non possumus magnus fortitudine et iudicio et iustitia et enarrari non potest
A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
24 ideo timebunt eum viri et non audebunt contemplari omnes qui sibi videntur esse sapientes
Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
