Canticum Canticorum 2
1 Ego flos campi, et lilium convallium.
Én Sáronnak rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.
2 Sicut lilium inter spinas, sic amica mea inter filias.
Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
3 Sicut malus inter ligna silvarum, sic dilectus meus inter filios. Sub umbra illius quem desideraveram, sedi: et fructus eius dulcis gutturi meo.
Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
4 Introduxit me in cellam vinariam, ordinavit in me charitatem.
Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
5 Fulcite me floribus, stipate me malis: quia amore langueo.
Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
6 Laeva eius sub capite meo, et dextera illius amplexabitur me.
Az ő bal keze az én fejem alatt van, és jobb kezével megölel engem.
7 Adiuro vos filiae Ierusalem per capreas, cervosque camporum, ne suscitetis, neque evigilare faciatis dilectam, quoadusque ipsa velit.
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
8 Vox dilecti mei, ecce iste venit saliens in montibus, transiliens colles:
Az én szerelmesemnek szavát hallom, ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
9 similis est dilectus meus capreae, hinnuloque cervorum. en ipse stat post parietem nostrum respiciens per fenestras, prospiciens per cancellos.
Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
10 En dilectus meus loquitur mihi: Surge, propera amica mea, columba mea, formosa mea, et veni.
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
11 Iam enim hiems transiit, imber abiit, et recessit.
Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
12 Flores apparuerunt in terra nostra, tempus putationis advenit: vox turturis audita est in terra nostra:
Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
13 ficus protulit grossos suos: vineae florentes dederunt odorem suum. Surge, propera amica mea, speciosa mea, et veni:
A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám!
14 columba mea in foraminibus petrae, in caverna maceriae, ostende mihi faciem tuam, sonet vox tua in auribus meis: vox enim tua dulcis, et facies tua decora.
Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
15 Capite nobis vulpes parvulas, quae demoliuntur vineas: nam vinea nostra floruit.
Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
16 Dilectus meus mihi, et ego illi, qui pascitur inter lilia
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
17 donec aspiret dies, et inclinentur umbrae. Revertere: similis esto, dilecte mi, capreae, hinnuloque cervorum super montes Bethel.
Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
