Job 37
1 Super hoc expavit cor meum, et emotum est de loco suo.
Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
2 Audite auditionem in terrore vocis eius, et sonum de ore illius procedentem.
Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
3 Subter omnes caelos ipse considerat, et lumen illius super terminos terrae.
Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
4 Post eum rugiet sonitus, tonabit voce magnitudinis suae, et non investigabitur, cum audita fuerit vox eius.
Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
5 Tonabit Deus in voce sua mirabiliter, qui facit magna et inscrutabilia.
Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
6 Qui praecipit nivi ut descendat in terram, et hiemis pluviis, et imbri fortitudinis suae.
Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
7 Qui in manu omnium hominum signat, ut noverint singuli opera sua.
Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
8 Ingredietur bestia latibulum, et in antro suo morabitur.
Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
9 Ab interioribus austri egredietur tempestas, et ab Arcturo frigus.
Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
10 Flante Deo concrescit gelu, et rursum latissimae funduntur aquae.
Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
11 Frumentum desiderat nubes, et nubes spargunt lumen suum.
Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
12 Quae lustrant per circuitum, quocumque eas voluntas gubernantis duxerit, ad omne quod praeceperit illis super faciem orbis terrarum:
És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
13 Sive in una tribu, sive in terra sua, sive in quocumque loco misericordiae suae eas iusserit inveniri.
Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
14 Ausculta haec Iob: sta, et considera mirabilia Dei.
Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
15 Numquid scis quando praeceperit Deus pluviis, ut ostenderent lucem nubium eius?
Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
16 Numquid nosti semitas nubium magnas, et perfectas scientias?
Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
17 Nonne vestimenta tua calida sunt, cum perflata fuerit terra Austro?
Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
18 Tu forsitan cum eo fabricatus es caelos, qui solidissimi quasi aere fusi sunt.
Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
19 Ostende nobis quid dicamus illi: nos quippe involvimur tenebris.
Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
20 Quis narrabit ei quae loquor? etiam si locutus fuerit homo, devorabitur.
Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
21 At nunc non vident lucem: subito aer cogetur in nubes, et ventus transiens fugabit eas.
Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
22 Ab Aquilone aurum venit, et ad Deum formidolosa laudatio.
Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
23 Digne eum invenire non possumus: magnus fortitudine, et iudicio, et iustitia et enarrari non potest.
Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
24 Ideo timebunt eum viri, et non audebunt contemplari omnes, qui sibi videntur esse sapientes.
Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
