Job 30
1 Nunc autem derident me iuniores tempore, quorum non dignabar patres ponere cum canibus gregis mei:
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Quorum virtus manuum mihi erat pro nihilo, et vita ipsa putabantur indigni.
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Egestate et fame steriles, qui rodebant in solitudine, squallentes calamitate, et miseria.
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Et mandebant herbas, et arborum cortices, et radix iuniperorum erat cibus eorum.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Qui de convallibus ista rapientes, cum singula reperissent, ad ea cum clamore currebant.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 In desertis habitabant torrentium, et in cavernis terrae, vel super glaream.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Qui inter huiuscemodi laetabantur, et esse sub sentibus delicias computabant.
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Filii stultorum et ignobilium, et in terra penitus non parentes.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 Nunc in eorum canticum versus sum, et factus sum eis in proverbium.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Abominantur me, et longe fugiunt a me, et faciem meam conspuere non verentur.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Pharetram enim suam aperuit, et afflixit me, et frenum posuit in os meum.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 Ad dexteram orientis calamitatis meae illico surrexerunt: pedes meos subverterunt, et oppresserunt quasi fluctibus semitis suis.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Dissipaverunt itinera mea, insidiati sunt mihi, et praevaluerunt, et non fuit qui ferret auxilium.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Quasi rupto muro, et aperta ianua, irruerunt super me, et ad meas miserias devoluti sunt.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Redactus sum in nihilum: abiit quasi ventus desiderium meum: et velut nubes pertransiit salus mea.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 Nunc autem in memetipso marcescit anima mea, et possident me dies afflictionis.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Nocte os meum perforatur doloribus: et qui me comedunt, non dormiunt.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 In multitudine eorum consumitur vestimentum meum, et quasi capito tunicae succinxerunt me.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 Comparatus sum luto, et assimilatus sum favillae et cineri.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Clamo ad te, et non exaudis me: sto, et non respicis me.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Mutatus es mihi in crudelem, et in duritia manus tuae adversaris mihi.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Elevasti me, et quasi super ventum ponens elisisti me valide.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Scio quia morti trades me, ubi constituta est domus omni viventi.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Verumtamen non ad consumptionem meam emittis manum tuam: et si corruerim, ipse salvabis.
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Flebam quondam super eo, qui afflictus erat, et compatiebatur anima mea pauperi.
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Expectabam bona, et venerunt mihi mala: praestolabar lucem, et eruperunt tenebrae.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Interiora mea efferbuerunt absque ulla requie, praevenerunt me dies afflictionis.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Moerens incedebam, sine furore, consurgens, in turba clamabam.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 Frater fui draconum, et socius struthionum.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Cutis mea denigrata est super me, et ossa mea aruerunt prae caumate.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Versa est in luctum cithara mea, et organum meum in vocem flentium.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
