< Psalmorum 63 >

1 Psalmus David, cum esset in deserto Idumææ. Deus, Deus meus, ad te de luce vigilo. Sitivit in te anima mea; quam multipliciter tibi caro mea!
Zsoltár Dávidtól. Midőn Jehúda pusztájában volt. Isten, én Istenem vagy, kereslek; szomjuhozik reád lelkem, eped utánad testem, száraz és bágyadt földön, víz nélkül.
2 In terra deserta, et invia, et inaquosa, sic in sancto apparui tibi, ut viderem virtutem tuam et gloriam tuam.
Így szemléltelek a szentélyben, látván erődet és dicsőségedet.
3 Quoniam melior est misericordia tua super vitas, labia mea laudabunt te.
Mert jobb a szereteted az életnél; ajkaim dicsérnek téged.
4 Sic benedicam te in vita mea, et in nomine tuo levabo manus meas.
Így áldalak életemben, nevedben emelem föl kezeimet.
5 Sicut adipe et pinguedine repleatur anima mea, et labiis exsultationis laudabit os meum.
Mintegy zsírral és zsiradékkal lakik jól a lelkem, és ujjongó ajkakkal dicsér szájam.
6 Si memor fui tui super stratum meum, in matutinis meditabor in te.
Ha reád emlékezem ágyamon, őrszakonként elmélkedem rólad.
7 Quia fuisti adjutor meus, et in velamento alarum tuarum exsultabo.
Mert segítség voltál nekem, és szárnyaid árnyekában ujjongok.
8 Adhæsit anima mea post te; me suscepit dextera tua.
Ragaszkodott hozzád a lelkem, engem tartott a te jobbod.
9 Ipsi vero in vanum quæsierunt animam meam: introibunt in inferiora terræ;
Azok pedig veszedelemre keresik lelkemet, majd bejutnak a föld mélységeibe.
10 tradentur in manus gladii: partes vulpium erunt.
A kard hatalmába hányják, rókák osztályrésze lesznek.
11 Rex vero lætabitur in Deo; laudabuntur omnes qui jurant in eo: quia obstructum est os loquentium iniqua.
A király pedig örvendezni fog Istenben; dicsekszik mindaz, ki esküszik rá, mert bezárul a hazugságot beszélők szája.

< Psalmorum 63 >