Psalmorum 39
1 In finem, ipsi Idithun. Canticum David. Dixi: Custodiam vias meas: ut non delinquam in lingua mea. Posui ori meo custodiam, cum consisteret peccator adversum me.
A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van!
2 Obmutui, et humiliatus sum, et silui a bonis; et dolor meus renovatus est.
Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;
3 Concaluit cor meum intra me; et in meditatione mea exardescet ignis.
hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:
4 Locutus sum in lingua mea: Notum fac mihi, Domine, finem meum, et numerum dierum meorum quis est, ut sciam quid desit mihi.
Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.
5 Ecce mensurabiles posuisti dies meos, et substantia mea tamquam nihilum ante te. Verumtamen universa vanitas, omnis homo vivens.
Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.
6 Verumtamen in imagine pertransit homo; sed et frustra conturbatur: thesaurizat, et ignorat cui congregabit ea.
Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.
7 Et nunc quæ est exspectatio mea: nonne Dominus? et substantia mea apud te est.
Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!
8 Ab omnibus iniquitatibus meis erue me: opprobrium insipienti dedisti me.
Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!
9 Obmutui, et non aperui os meum, quoniam tu fecisti;
Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.
10 amove a me plagas tuas.
Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!
11 A fortitudine manus tuæ ego defeci in increpationibus: propter iniquitatem corripuisti hominem. Et tabescere fecisti sicut araneam animam ejus: verumtamen vane conturbatur omnis homo.
Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.
12 Exaudi orationem meam, Domine, et deprecationem meam; auribus percipe lacrimas meas. Ne sileas, quoniam advena ego sum apud te, et peregrinus sicut omnes patres mei.
Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.
13 Remitte mihi, ut refrigerer priusquam abeam et amplius non ero.
Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.
