Psalmorum 139
1 In finem, psalmus David. Domine, probasti me, et cognovisti me;
A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
2 tu cognovisti sessionem meam et resurrectionem meam.
Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
3 Intellexisti cogitationes meas de longe; semitam meam et funiculum meum investigasti:
Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
4 et omnes vias meas prævidisti, quia non est sermo in lingua mea.
mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
5 Ecce, Domine, tu cognovisti omnia, novissima et antiqua. Tu formasti me, et posuisti super me manum tuam.
Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
6 Mirabilis facta est scientia tua ex me; confortata est, et non potero ad eam.
Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
7 Quo ibo a spiritu tuo? et quo a facie tua fugiam?
Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, ímhol vagy. (Sheol h7585)
9 Si sumpsero pennas meas diluculo, et habitavero in extremis maris,
Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
10 etenim illuc manus tua deducet me, et tenebit me dextera tua.
ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
11 Et dixi: Forsitan tenebræ conculcabunt me; et nox illuminatio mea in deliciis meis.
Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
12 Quia tenebræ non obscurabuntur a te, et nox sicut dies illuminabitur: sicut tenebræ ejus, ita et lumen ejus.
a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
13 Quia tu possedisti renes meos; suscepisti me de utero matris meæ.
Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
14 Confitebor tibi, quia terribiliter magnificatus es; mirabilia opera tua, et anima mea cognoscit nimis.
Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
15 Non est occultatum os meum a te, quod fecisti in occulto; et substantia mea in inferioribus terræ.
Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
16 Imperfectum meum viderunt oculi tui, et in libro tuo omnes scribentur. Dies formabuntur, et nemo in eis.
Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
17 Mihi autem nimis honorificati sunt amici tui, Deus; nimis confortatus est principatus eorum.
Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
18 Dinumerabo eos, et super arenam multiplicabuntur. Exsurrexi, et adhuc sum tecum.
Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
19 Si occideris, Deus, peccatores, viri sanguinum, declinate a me:
Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
20 quia dicitis in cogitatione: Accipient in vanitate civitates tuas.
Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
21 Nonne qui oderunt te, Domine, oderam, et super inimicos tuos tabescebam?
Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
22 Perfecto odio oderam illos, et inimici facti sunt mihi.
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
23 Proba me, Deus, et scito cor meum; interroga me, et cognosce semitas meas.
Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
24 Et vide si via iniquitatis in me est, et deduc me in via æterna.
S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
