Job 37
1 Super hoc expavit cor meum, et emotum est de loco suo.
Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
2 Audite auditionem in terrore vocis ejus, et sonum de ore illius procedentem.
Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
3 Subter omnes cælos ipse considerat, et lumen illius super terminos terræ.
az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
4 Post eum rugiet sonitus; tonabit voce magnitudinis suæ: et non investigabitur, cum audita fuerit vox ejus.
Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
5 Tonabit Deus in voce sua mirabiliter, qui facit magna et inscrutabilia;
Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
6 qui præcipit nivi ut descendat in terram, et hiemis pluviis, et imbri fortitudinis suæ;
Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
7 qui in manu omnium hominum signat, ut noverint singuli opera sua.
Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
8 Ingredietur bestia latibulum, et in antro suo morabitur.
S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
9 Ab interioribus egredietur tempestas, et ab Arcturo frigus.
A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
10 Flante Deo, concrescit gelu, et rursum latissimæ funduntur aquæ.
Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
11 Frumentum desiderat nubes, et nubes spargunt lumen suum.
Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
12 Quæ lustrant per circuitum, quocumque eas voluntas gubernantis duxerit, ad omne quod præceperit illis super faciem orbis terrarum:
S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
13 sive in una tribu, sive in terra sua, sive in quocumque loco misericordiæ suæ eas jusserit inveniri.
hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
14 Ausculta hæc, Job: sta, et considera mirabilia Dei.
Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
15 Numquid scis quando præceperit Deus pluviis, ut ostenderent lucem nubium ejus?
Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
16 Numquid nosti semitas nubium magnas, et perfectas scientias?
Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
17 Nonne vestimenta tua calida sunt, cum perflata fuerit terra austro?
Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
18 Tu forsitan cum eo fabricatus es cælos, qui solidissimi quasi ære fusi sunt.
Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
19 Ostende nobis quid dicamus illi: nos quippe involvimur tenebris.
Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
20 Quis narrabit ei quæ loquor? etiam si locutus fuerit homo, devorabitur.
Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
21 At nunc non vident lucem: subito aër cogetur in nubes, et ventus transiens fugabit eas.
Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
22 Ab aquilone aurum venit, et ad Deum formidolosa laudatio.
Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
23 Digne eum invenire non possumus: magnus fortitudine, et judicio, et justitia: et enarrari non potest.
A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
24 Ideo timebunt eum viri, et non audebunt contemplari omnes qui sibi videntur esse sapientes.
Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
