Job 36
1 Addens quoque Eliu, hæc locutus est:
És folytatá Elihu, és monda:
2 Sustine me paululum, et indicabo tibi: adhuc enim habeo quod pro Deo loquar.
Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.
3 Repetam scientiam meam a principio, et operatorem meum probabo justum.
Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtőmnek igazat adok.
4 Vere enim absque mendacio sermones mei, et perfecta scientia probabitur tibi.
Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted.
5 Deus potentes non abjicit, cum et ipse sit potens:
Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje.
6 sed non salvat impios, et judicium pauperibus tribuit.
Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.
7 Non auferet a justo oculos suos: et reges in solio collocat in perpetuum, et illi eriguntur.
Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak.
8 Et si fuerint in catenis, et vinciantur funibus paupertatis,
És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:
9 indicabit eis opera eorum, et scelera eorum, quia violenti fuerunt.
Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak rajtok.
10 Revelabit quoque aurem eorum, ut corripiat: et loquetur, ut revertantur ab iniquitate.
Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek:
11 Si audierint et observaverint, complebunt dies suos in bono, et annos suos in gloria:
Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben.
12 si autem non audierint, transibunt per gladium, et consumentur in stultitia.
Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.
13 Simulatores et callidi provocant iram Dei, neque clamabunt cum vincti fuerint.
De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket.
14 Morietur in tempestate anima eorum, et vita eorum inter effeminatos.
Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.
15 Eripiet de angustia sua pauperem, et revelabit in tribulatione aurem ejus.
A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.
16 Igitur salvabit te de ore angusto latissime, et non habente fundamentum subter se: requies autem mensæ tuæ erit plena pinguedine.
Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezőre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;
17 Causa tua quasi impii judicata est: causam judiciumque recipies.
De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.
18 Non te ergo superet ira ut aliquem opprimas: nec multitudo donorum inclinet te.
Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.
19 Depone magnitudinem tuam absque tribulatione, et omnes robustos fortitudine.
Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erőfeszítésre!
20 Ne protrahas noctem, ut ascendant populi pro eis.
Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökből.
21 Cave ne declines ad iniquitatem: hanc enim cœpisti sequi post miseriam.
Vigyázz! ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.
22 Ecce Deus excelsus in fortitudine sua, et nullus ei similis in legislatoribus.
Ímé, mily fenséges az Isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő?
23 Quis poterit scrutari vias ejus? aut quis potest ei dicere: Operatus es iniquitatem?
Kicsoda szabta meg az ő útjait, vagy ki mondhatja azt: Igazságtalanságot cselekedtél?
24 Memento quod ignores opus ejus, de quo cecinerunt viri.
Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az ő cselekedetét, a melyről énekelnek az emberek!
25 Omnes homines vident eum: unusquisque intuetur procul.
Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.
26 Ecce Deus magnus vincens scientiam nostram: numerus annorum ejus inæstimabilis.
Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.
27 Qui aufert stillas pluviæ, et effundit imbres ad instar gurgitum,
Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá,
28 qui de nubibus fluunt quæ prætexunt cuncta desuper.
A melyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.
29 Si voluerit extendere nubes quasi tentorium suum,
De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását?
30 et fulgurare lumine suo desuper, cardines quoque maris operiet.
Ímé, szétterjeszti magára az ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.
31 Per hæc enim judicat populos, et dat escas multis mortalibus.
Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bőségesen.
32 In manibus abscondit lucem, et præcepit ei ut rursus adveniat.
Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.
33 Annuntiat de ea amico suo, quod possessio ejus sit, et ad eam possit ascendere.
Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról.
