Job 32
1 Omiserunt autem tres viri isti respondere Job, eo quod justus sibi videretur.
Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel ő igaz vala önmaga előtt:
2 Et iratus indignatusque est Eliu filius Barachel Buzites, de cognatione Ram: iratus est autem adversum Job, eo quod justum se esse diceret coram Deo.
Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségéből. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
3 Porro adversum amicos ejus indignatus est, eo quod non invenissent responsionem rationabilem, sed tantummodo condemnassent Job.
De felgerjedt haragja az ő három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
4 Igitur Eliu expectavit Job loquentem, eo quod seniores essent qui loquebantur.
Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának ő nála.
5 Cum autem vidisset quod tres respondere non potuissent, iratus est vehementer.
De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az ő haragja.
6 Respondensque Eliu filius Barachel Buzites, dixit: Junior sum tempore, vos autem antiquiores: idcirco, demisso capite, veritus sum vobis indicare meam sententiam.
És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
7 Sperabam enim quod ætas prolixior loqueretur, et annorum multitudo doceret sapientiam.
Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
8 Sed, ut video, spiritus est in hominibus, et inspiratio Omnipotentis dat intelligentiam.
Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
9 Non sunt longævi sapientes, nec senes intelligunt judicium.
Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
10 Ideo dicam: Audite me: ostendam vobis etiam ego meam sapientiam.
Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
11 Expectavi enim sermones vestros; audivi prudentiam vestram, donec disceptaremini sermonibus;
Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
12 et donec putabam vos aliquid dicere, considerabam: sed, ut video, non est qui possit arguere Job, et respondere ex vobis sermonibus ejus.
Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikőtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
13 Ne forte dicatis: Invenimus sapientiam: Deus projecit eum, non homo.
Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten győzheti meg őt és nem ember!
14 Nihil locutus est mihi: et ego non secundum sermones vestros respondebo illi.
Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
15 Extimuerunt, nec responderunt ultra, abstuleruntque a se eloquia.
Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belőlök a szó.
16 Quoniam igitur expectavi, et non sunt locuti: steterunt, nec ultra responderunt:
Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
17 respondebo et ego partem meam, et ostendam scientiam meam.
Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
18 Plenus sum enim sermonibus, et coarctat me spiritus uteri mei.
Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levő lélek.
19 En venter meus quasi mustum absque spiraculo, quod lagunculas novas disrumpit.
Ímé, bensőm olyan, mint az új bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.
20 Loquar, et respirabo paululum: aperiam labia mea, et respondebo.
Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
21 Non accipiam personam viri, et Deum homini non æquabo.
Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
22 Nescio enim quamdiu subsistam, et si post modicum tollat me factor meus.
Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtőm!
