Job 16
1 Respondens autem Job, dixit:
Felelt Jób és mondta:
2 Audivi frequenter talia: consolatores onerosi omnes vos estis.
Hallottam efféléket sokat, bajt hozó vigasztalók vagytok mindannyian!
3 Numquid habebunt finem verba ventosa? aut aliquid tibi molestum est, si loquaris?
Vége van-e a szeles szavaknak, vagy mi késztet téged, hogy felelj?
4 Poteram et ego similia vestri loqui, atque utinam esset anima vestra pro anima mea: consolarer et ego vos sermonibus, et moverem caput meum super vos;
Én is úgy beszélnék, mint ti, ha lelketek volna az én lelkem helyén, összefűznék beszédeket ellenetek, csóválnám fölöttetek fejemet!
5 roborarem vos ore meo, et moverem labia mea, quasi parcens vobis.
Szilárdítanálak titeket szájammal, és ajkaim szánalma enyhülést adna.
6 Sed quid agam? Si locutus fuero, non quiescet dolor meus, et si tacuero, non recedet a me.
Ha beszélnék, nem enyhű fájdalmam; s ha abbahagynám, mi tűnik el tőlem?
7 Nunc autem oppressit me dolor meus, et in nihilum redacti sunt omnes artus mei.
Ámde most kifárasztott engem; pusztává tetted egész környezetemet.
8 Rugæ meæ testimonium dicunt contra me, et suscitatur falsiloquus adversus faciem meam, contradicens mihi.
Ránczossá tettél, az tanúul tett, soványságom ellenem támadt, szemembe vall.
9 Collegit furorem suum in me, et comminans mihi, infremuit contra me dentibus suis: hostis meus terribilibus oculis me intuitus est.
Haragja tépett, gyűlölettel támadt engem, vicsorított reám fogaival, szorongatóm szemeit feni reám.
10 Aperuerunt super me ora sua, et exprobrantes percusserunt maxillam meam: satiati sunt pœnis meis.
Feltátották ellenem szájukat, gyalázattal verték orczáimat, együttesen összecsődülnek ellenem.
11 Conclusit me Deus apud iniquum, et manibus impiorum me tradidit.
Álnoknak szolgáltat ki engem Isten és gonoszok kezébe dönt engem.
12 Ego ille quondam opulentus, repente contritus sum: tenuit cervicem meam, confregit me, et posuit me sibi quasi in signum.
Boldog voltam és összemorzsolt, nyakszirten fogott és összezúzott és czéltáblául állított engem magának.
13 Circumdedit me lanceis suis; convulneravit lumbos meos: non pepercit, et effudit in terra viscera mea.
Körül fognak engem íjászai, átfúrja veséimet s nem kímél, földre ontja epémet.
14 Concidit me vulnere super vulnus: irruit in me quasi gigas.
Rést tör rajtam, rést résre, mint vitéz nekem rohan.
15 Saccum consui super cutem meam, et operui cinere carnem meam.
Zsákot varrtam foszló bőrömre és porba dugtam bele szarvamat.
16 Facies mea intumuit a fletu, et palpebræ meæ caligaverunt.
Arczom kivörösödött a sírástól, és szempilláimon vakhomály ül:
17 Hæc passus sum absque iniquitate manus meæ, cum haberem mundas ad Deum preces.
bár nincs erőszak kezeimben és imádságom tiszta.
18 Terra, ne operias sanguinem meum, neque inveniat in te locum latendi clamor meus:
Oh föld, ne fedd be véremet, s ne legyen hely kiáltásom számára!
19 ecce enim in cælo testis meus, et conscius meus in excelsis.
Most is, íme az égben van tanúm, és bizonyságom a magasságban.
20 Verbosi amici mei: ad Deum stillat oculus meus:
Csúfolóim – barátim: Istenhez könnyezve tekint szemem;
21 atque utinam sic judicaretur vir cum Deo, quomodo judicatur filius hominis cum collega suo.
hogy döntsön a férfi mellett Istennel szemben, és ember fiával szemben a barátja mellett.
22 Ecce enim breves anni transeunt, et semitam per quam non revertar ambulo.
Mert még csak kisszámú évek jönnek, és útra, melyről vissza nem térek, megyek el.
