Job 14
1 Homo natus de muliere, brevi vivens tempore, repletur multis miseriis.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 Qui quasi flos egreditur et conteritur, et fugit velut umbra, et numquam in eodem statu permanet.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 Et dignum ducis super hujuscemodi aperire oculos tuos, et adducere eum tecum in judicium?
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Quis potest facere mundum de immundo conceptum semine? nonne tu qui solus es?
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Breves dies hominis sunt: numerus mensium ejus apud te est: constituisti terminos ejus, qui præteriri non poterunt.
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Recede paululum ab eo, ut quiescat, donec optata veniat, sicut mercenarii, dies ejus.
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Lignum habet spem: si præcisum fuerit, rursum virescit, et rami ejus pullulant.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Si senuerit in terra radix ejus, et in pulvere emortuus fuerit truncus illius,
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 ad odorem aquæ germinabit, et faciet comam, quasi cum primum plantatum est.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 Homo vero cum mortuus fuerit, et nudatus, atque consumptus, ubi, quæso, est?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 Quomodo si recedant aquæ de mari, et fluvius vacuefactus arescat:
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 sic homo, cum dormierit, non resurget: donec atteratur cælum, non evigilabit, nec consurget de somno suo.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 Quis mihi hoc tribuat, ut in inferno protegas me, et abscondas me donec pertranseat furor tuus, et constituas mihi tempus in quo recorderis mei? (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 Putasne mortuus homo rursum vivat? cunctis diebus quibus nunc milito, expecto donec veniat immutatio mea.
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Vocabis me, et ego respondebo tibi: operi manuum tuarum porriges dexteram.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 Tu quidem gressus meos dinumerasti: sed parce peccatis meis.
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 Signasti quasi in sacculo delicta mea, sed curasti iniquitatem meam.
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 Mons cadens defluit, et saxum transfertur de loco suo:
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 lapides excavant aquæ, et alluvione paulatim terra consumitur: et hominem ergo similiter perdes.
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Roborasti eum paululum, ut in perpetuum transiret: immutabis faciem ejus, et emittes eum.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 Sive nobiles fuerint filii ejus, sive ignobiles, non intelliget.
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 Attamen caro ejus, dum vivet, dolebit, et anima illius super semetipso lugebit.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
