Isaiæ 57
1 Justus perit, et non est qui recogitet in corde suo; et viri misericordiæ colliguntur, quia non est qui intelligat: a facie enim malitiæ collectus est justus.
Az igazságos elveszett és senki sem veszi szívére; és a kegyes emberek elragadtatnak és nincs ki arra ügyel, hogy a rosszaság miatt ragadtatott el az igazságos.
2 Veniat pax; requiescat in cubili suo qui ambulavit in directione sua.
Betér békében, nyugosznak fekvőhelyeiken, az egyenességben járók.
3 Vos autem accedite huc, filii auguratricis, semen adulteri et fornicariæ.
Ti pedig közeledjetek ide, boszorkánynő fiai, magzatja házasságtörőnek és paráználkodó nőnek.
4 Super quem lusistis? super quem dilatastis os, et ejecistis linguam? Numquid non vos filii scelesti, semen mendax,
Ki felett gyönyörködtök, ki ellen tátjátok fel szájatokat, öltitek ki nyelveteket? Hiszen ti vagytok a bűn szülöttjei, a hazugság magzata!
5 qui consolamini in diis subter omne lignum frondosum, immolantes parvulos in torrentibus, subter eminentes petras?
Akik hevültök a tölgyfánál, minden zöldellő fa alatt, kik levágjátok a gyermekeket a völgyekben, a sziklák hasadékai alatt.
6 In partibus torrentis pars tua; hæc est sors tua: et ipsis effudisti libamen, obtulisti sacrificium. Numquid super his non indignabor?
A völgy sima köveiben van a te részed, azok, azok a te sorsod; nekik is töltöttél öntőáldozatot, mutattál be lisztáldozatot: vajon ezek mellett megnyugodhatom-e?
7 Super montem excelsum et sublimem posuisti cubile tuum, et illuc ascendisti ut immolares hostias.
Magas és emelkedett hegyre tetted fekvőhelyedet, fel is mentél oda, vágni vágóáldozatot.
8 Et post ostium, et retro postem, posuisti memoriale tuum. Quia juxta me discooperuisti, et suscepisti adulterum, dilatasti cubile tuum, et pepigisti cum eis fœdus; dilexisti stratum eorum manu aperta.
S az ajtó és a félfa mögé tetted emlékjeledet, mert eltávolodva tőlem kitakartad magadat és fölszálltál, kiszélesítetted fekvőhelyedet és magadhoz szegődtettél közülük, szeretted hálásukat, helyet szemléltél ki.
9 Et ornasti te regi unguento, et multiplicasti pigmenta tua. Misisti legatos tuos procul, et humiliata es usque ad inferos. (Sheol h7585)
És járultál a királyhoz olajjal és megsokasítottad kenőszereidet; küldözgetted követeidet messzire és mélyen egész az alvilágig. (Sheol h7585)
10 In multitudine viæ tuæ laborasti; non dixisti: Quiescam. Vitam manus tuæ invenisti; propterea non rogasti.
Sok utadtól elfáradtál, nem mondtad: hiába! kezed életét tapasztaltad, azért nem éreztél bajt.
11 Pro quo sollicita timuisti, quia mentita es, et mei non es recordata, neque cogitasti in corde tuo? Quia ego tacens et quasi non videns, et mei oblita es.
Hát kitől aggódtál és féltél, hogy hazudoztál és rólam meg nem emlékeztél, nem vetted szívedre? Nemde, én hallgatok és régtől fogva, tehát nem félsz tőlem!
12 Ego annuntiabo justitiam tuam, et opera tua non proderunt tibi.
Én majd hirdetem igazságodat, de a te műveid – azok nem használnak neked.
13 Cum clamaveris, liberent te congregati tui, et omnes eos auferet ventus, tollet aura. Qui autem fiduciam habet mei, hæreditabit terram, et possidebit montem sanctum meum.
Midőn kiáltasz, mentsenek meg összegyűjtött bálványaid! De mindnyájukat elviszi a szél, elragadja a lehelet; de aki bennem keres menedéket, bírni fogja az országot és elfoglalni szent hegyemet.
14 Et dicam: Viam facite, præbete iter; declinate de semita, auferte offendicula de via populi mei.
Így szól: Töltsetek föl, töltsetek föl, törjetek utat, vegyetek el gáncsot népem útjából.
15 Quia hæc dicit Excelsus, et Sublimis, habitans æternitatem, et sanctum nomen ejus: in excelso et in sancto habitans, et cum contrito et humili spiritu: ut vivificet spiritum humilium, et vivificet cor contritorum.
Mert így szól a magas és fenséges, aki örökké székel, Szent az ő neve: magasságban és szentségben székelek, s a lesújtottnál és alázatos lelkűnél is, hogy felélesszem az alázatosak lelkét és hogy felélesszem a lesújtottak szívét.
16 Non enim in sempiternum litigabo, neque usque ad finem irascar, quia spiritus a facie mea egredietur, et flatus ego faciam.
Mert nem örökké pörölök, és nem mindétig haragszom, mert elepedne előttem a szellem, meg a lelkek, melyeket én alkottam.
17 Propter iniquitatem avaritiæ ejus iratus sum, et percussi eum. Abscondi a te faciem meam, et indignatus sum; et abiit vagus in via cordis sui.
Kapzsiságánál; bűne miatt haragudtam, vertem őt elrejtve színemet és haragudtam; de ő járt elpártoltan szívének útján.
18 Vias ejus vidi, et sanavi eum; et reduxi eum, et reddidi consolationes ipsi, et lugentibus ejus.
Útjait láttam és meggyógyítom őt; majd vezetem és juttatok vigasztalást neki és gyászolóinak.
19 Creavi fructum labiorum pacem; pacem ei qui longe est et qui prope, dixit Dominus, et sanavi eum.
Megteremtem az ajkak gyümölcsét: béke, béke a távollevőnek és a közellevőnek, mondta az Örökkévaló, én őt meggyógyítom.
20 Impii autem quasi mare fervens, quod quiescere non potest, et redundant fluctus ejus in conculcationem et lutum.
De a gonoszok olyanok mint a felkavart tenger; mert lecsillapodni nem tud és vizei fölkavartak iszapot és sarat.
21 Non est pax impiis, dicit Dominus Deus.
Nincs béke, mondta az Istenem, a gonoszok számára.
