< Psalmorum 139 >

1 In finem, Psalmus David. Domine probasti me, et cognovisti me:
Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
2 tu cognovisti sessionem meam, et resurrectionem meam.
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
3 Intellexisti cogitationes meas de longe: semitam meam, et funiculum meum investigasti.
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4 Et omnes vias meas prævidisti: quia non est sermo in lingua mea.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5 Ecce Domine tu cognovisti omnia novissima, et antiqua: tu formasti me, et posuisti super me manum tuam.
Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6 Mirabilis facta est scientia tua ex me: confortata est, et non potero ad eam.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
7 Quo ibo a spiritu tuo? et quo a facie tua fugiam?
Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
8 Si ascendero in cælum, tu illic es: si descendero in infernum, ades. (Sheol h7585)
Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. (Sheol h7585)
9 Si sumpsero pennas meas diluculo, et habitavero in extremis maris:
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
10 Etenim illuc manus tua deducet me: et tenebit me dextera tua.
Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11 Et dixi: Forsitan tenebræ conculcabunt me: et nox illuminatio mea in deliciis meis.
Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
12 Quia tenebræ non obscurabuntur a te, et nox sicut dies illuminabitur: sicut tenebræ eius, ita et lumen eius.
A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
13 Quia tu possedisti renes meos: suscepisti me de utero matris meæ.
Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
14 Confitebor tibi quia terribiliter magnificatus es: mirabilia opera tua, et anima mea cognoscit nimis.
Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
15 Non est occultatum os meum a te, quod fecisti in occulto: et substantia mea in inferioribus terræ.
Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
16 Imperfectum meum viderunt oculi tui, et in libro tuo omnes scribentur: dies formabuntur, et nemo in eis.
Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
17 Mihi autem nimis honorificati sunt amici tui, Deus: nimis confortatus est principatus eorum.
És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
18 Dinumerabo eos, et super arenam multiplicabuntur: exurrexi, et adhuc sum tecum.
Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
19 Si occideris Deus peccatores: viri sanguinum declinate a me:
Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
20 Quia dicitis in cogitatione: accipient in vanitate civitates tuas.
A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
21 Nonne qui oderunt te Domine, oderam: et super inimicos tuos tabescebam?
Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
22 Perfecto odio oderam illos: et inimici facti sunt mihi.
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
23 Proba me Deus, et scito cor meum: interroga me, et cognosce semitas meas.
Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
24 Et vide, si via iniquitatis in me est: et deduc me in via æterna.
És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!

< Psalmorum 139 >