Job 6
1 Respondens autem Iob, dixit:
Jób pedig felele, és monda:
2 Utinam appenderentur peccata mea, quibus iram merui: et calamitas, quam patior, in statera.
Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Quasi arena maris hæc gravior appareret: unde et verba mea dolore sunt plena:
Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Quia sagittæ Domini in me sunt, quarum indignatio ebibit spiritum meum, et terrores Domini militant contra me.
Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Numquid rugiet onager cum habuerit herbam? aut mugiet bos cum ante præsepe plenum steterit?
Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
6 Aut poterit comedi insulsum, quod non est sale conditum? aut potest aliquis gustare, quod gustatum affert mortem?
Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Quæ prius nolebat tangere anima mea, nunc præ angustia, cibi mei sunt.
Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Quis det ut veniat petitio mea: et quod expecto, tribuat mihi Deus?
Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 Et qui cœpit, ipse me conterat: solvat manum suam, et succidat me?
És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 Et hæc mihi sit consolatio ut affligens me dolore, non parcat, nec contradicam sermonibus Sancti.
Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Quæ est enim fortitudo mea ut sustineam? aut quis finis meus, ut patienter agam?
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
12 Nec fortitudo lapidum fortitudo mea, nec caro mea ænea est.
Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Ecce, non est auxilium mihi in me, et necessarii quoque mei recesserunt a me.
Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
14 Qui tollit ab amico suo misericordiam, timorem Domini derelinquit.
A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Fratres mei præterierunt me, sicut torrens qui raptim transit in convallibus.
Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 Qui timent pruinam, irruet super eos nix.
A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
17 Tempore, quo fuerint dissipati, peribunt: et ut incaluerit, solventur de loco suo.
Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
18 Involutæ sunt semitæ gressuum eorum: ambulabunt in vacuum, et peribunt.
Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
19 Considerate semitas Thema, itinera Saba, et expectate paulisper.
Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 Confusi sunt, quia speravi: venerunt quoque usque ad me, et pudore cooperti sunt.
Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Nunc venistis: et modo videntes plagam meam timetis.
Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Numquid dixi: Afferte mihi, et de substantia vestra donate mihi?
Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 Vel, Liberate me de manu hostis, et de manu robustorum eruite me?
Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
24 Docete me, et ego tacebo: et siquid forte ignoravi, instruite me.
Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 Quare detraxistis sermonibus veritatis, cum e vobis nullus sit qui possit arguere me?
Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 Ad increpandum tantum eloquia concinnatis, et in ventum verba profertis.
Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Super pupillum irruitis, et subvertere nitimini amicum vestrum.
Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 Verumtamen quod cœpistis explete: præbete aurem, et videte an mentiar.
Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Respondete obsecro absque contentione: et loquentes id quod iustum est, iudicate.
Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Et non invenietis in lingua mea iniquitatem, nec in faucibus meis stultitia personabit.
Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
