Canticum Canticorum 2
1 Ego flos campi, et lilium convallium.
Én vagyok a Sárón nárczisza, a völgyek lilioma.
2 Sicut lilium inter spinas, sic amica mea inter filias.
Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a leányok között.
3 Sicut malus inter ligna silvarum, sic dilectus meus inter filios. Sub umbra illius quem desideraveram, sedi: et fructus eius dulcis gutturi meo.
Mint almafa az erdő fái közt, olyan barátom a fiuk közt, árnyékát megkívántam és ültem benne, és gyümölcse édes az ínyemnek.
4 Introduxit me in cellam vinariam, ordinavit in me charitatem.
Bevitt engem a boros házba és zászlója fölöttem a szerelem.
5 Fulcite me floribus, stipate me malis: quia amore langueo.
Erősítsetek engem szőlőlepénynyel, üdítsetek föl almával, mert betegje vagyok a szerelemnek.
6 Læva eius sub capite meo, et dextera illius amplexabitur me.
Balja fejemen alól és jobbja átölel!
7 Adiuro vos filiæ Ierusalem per capreas, cervosque camporum, ne suscitetis, neque evigilare faciatis dilectam, quoadusque ipsa velit.
Megesketlek titeket, Jeruzsálem leányai, a szarvasünőkre vagy a mező őzikéire: ne ébreszszétek és ne ébresztgessétek a szerelmet, míg nincsen kedve.
8 Vox dilecti mei, ecce iste venit saliens in montibus, transiliens colles:
Hallga, barátom ímhol jön, szökdel a hegyeken, ugrándoz a halmokon.
9 similis est dilectus meus capreæ, hinnuloque cervorum. En ipse stat post parietem nostrum respiciens per fenestras, prospiciens per cancellos.
Hasonlít barátom a szarvashoz vagy az őzök gidájához; ímhol áll házfalunk mögött, betekint az ablakon át, bepillant a rácson át.
10 En dilectus meus loquitur mihi: Surge, propera amica mea, columba mea, formosa mea, et veni.
Megszólalt barátom és mondta nekem: Kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el!
11 Iam enim hiems transiit, imber abiit, et recessit.
Mert íme a tél elmult, az esőzés elvonult, elment;
12 Flores apparuerunt in terra nostra, tempus putationis advenit: vox turturis audita est in terra nostra:
a virágok mutatkoztak az országban, az ének ideje elérkezett, és a gerle hangja hallatszott országunkban;
13 ficus protulit grossos suos: vineæ florentes dederunt odorem suum. Surge, amica mea, speciosa mea, et veni:
a fügefa érlelni kezdte gyümölcseit s a szőlőtők virágban állnak, illatot adnak: kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el
14 columba mea in foraminibus petræ, in caverna maceriæ, ostende mihi faciem tuam, sonet vox tua in auribus meis: vox enim tua dulcis, et facies tua decora.
Galambom a sziklahasadékokban, a lejtő rejtekében, hadd látnom ábrázatodat, hadd hallanom hangodat, mert hangod kellemes és ábrázatod bájos.
15 Capite nobis vulpes parvulas, quæ demoliuntur vineas: nam vinea nostra floruit.
Fogjátok meg nekünk a rókákat, a kis rókákat, szőlőrontókat, hisz a mi szőlőink virágban állanak.
16 Dilectus meus mihi, et ego illi, qui pascitur inter lilia
Barátom az enyim s én vagyok az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
17 donec aspiret dies, et inclinentur umbræ. Revertere: similis esto, dilecte mi, capreæ, hinnuloque cervorum super montes Bether.
Mig hűvösödik a nap és futnak az árnyékok, fordulj, légy hasonlóvá, barátom, a szarvashoz vagy az őzök gidájához a szakadékos hegyeken.
