Psalmorum 44
1 In finem, Filiis Core ad intellectum.
Az éneklőmesternek; a Kóráh fiainak tanítása. Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél.
2 Deus auribus nostris audivimus: patres nostri annunciaverunt nobis. Opus, quod operatus es in diebus eorum: et in diebus antiquis.
Nemzeteket űztél te ki saját kezeddel, őket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted.
3 Manus tua gentes disperdidit, et plantasti eos: afflixisti populos, et expulisti eos:
Mert nem az ő fegyverökkel szereztek földet, és nem az ő karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orczád világossága, mert kedvelted őket.
4 Nec enim in gladio suo possederunt terram, et brachium eorum non salvavit eos: Sed dextera tua, et brachium tuum, et illuminatio vultus tui: quoniam complacuisti in eis.
Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!
5 Tu es ipse rex meus et Deus meus: qui mandas salutes Iacob.
Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támadóinkat.
6 In te inimicos nostros ventilabimus cornu, et in nomine tuo spernemus insurgentes in nobis.
Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem;
7 Non enim in arcu meo sperabo: et gladius meus non salvabit me.
Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg.
8 Salvasti enim nos de affligentibus nos: et odientes nos confudisti.
Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. (Szela)
9 In Deo laudabimur tota die: et in nomine tuo confitebimur in sæculum.
Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
10 Nunc autem repulisti et confudisti nos: et non egredieris Deus in virtutibus nostris.
Megfutamítottál minket szorongatóink előtt, és a kik gyűlölnek minket, fosztogattak magoknak.
11 Avertisti nos retrorsum post inimicos nostros: et qui oderunt nos, diripiebant sibi.
Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.
12 Dedisti nos tamquam oves escarum: et in Gentibus dispersisti nos.
Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.
13 Vendidisti populum tuum sine pretio: et non fuit multitudo in commutationibus eorum.
Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levőknek.
14 Posuisti nos opprobrium vicinis nostris, subsannationem et derisum his, qui sunt in circuitu nostro.
Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.
15 Posuisti nos in similitudinem Gentibus: commotionem capitis in populis.
Gyalázatom naponta előttem van, és orczám szégyene elborít engem.
16 Tota die verecundia mea contra me est, et confusio faciei meæ cooperuit me,
A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.
17 a voce exprobrantis, et obloquentis: a facie inimici, et persequentis.
Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.
18 Hæc omnia venerunt super nos, nec obliti sumus te: et inique non egimus in testamento tuo.
Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről:
19 Et non recessit retro cor nostrum: et declinasti semitas nostras a via tua:
Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.
20 Quoniam humiliasti nos in loco afflictionis, et cooperuit nos umbra mortis.
Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:
21 Si obliti sumus nomen Dei nostri, et si expandimus manus nostras ad deum alienum:
Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait.
22 Nonne Deus requiret ista? ipse enim novit abscondita cordis. Quoniam propter te mortificamur tota die: æstimati sumus sicut oves occisionis.
Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
23 Exurge, quare obdormis Domine? exurge, et ne repellas in finem.
Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el minket örökké!
24 Quare faciem tuam avertis, oblivisceris inopiæ nostræ et tribulationis nostræ?
Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?
25 Quoniam humiliata est in pulvere anima nostra: conglutinatus est in terra venter noster.
Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk.
26 Exurge Domine, adiuva nos: et redime nos propter nomen tuum.
Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!
