Psalmorum 39

1 In finem, ipsi Idithun, Canticum David. Dixi: Custodiam vias meas: ut non delinquam in lingua mea. Posui ori meo custodiam, cum consisteret peccator adversum me.

A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van!

2 Obmutui, et humiliatus sum, et silui a bonis: et dolor meus renovatus est.

Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;

3 Concaluit cor meum intra me: et in meditatione mea exardescet ignis.

hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:

4 Locutus sum in lingua mea: Notum fac mihi Domine finem meum. Et numerum dierum meorum quis est: ut sciam quid desit mihi.

Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.

5 Ecce mensurabiles posuisti dies meos: et substantia mea tamquam nihilum ante te. Verumtamen universa vanitas, omnis homo vivens.

Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.

6 Verumtamen in imagine pertransit homo: sed et frustra conturbatur. Thesaurizat: et ignorat cui congregabit ea.

Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.

7 Et nunc quæ est expectatio mea? nonne Dominus? et substantia mea apud te est.

Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!

8 Ab omnibus iniquitatibus meis erue me: opprobrium insipienti dedisti me.

Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!

9 Obmutui, et non aperui os meum, quoniam tu fecisti:

Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.

10 amove a me plagas tuas.

Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!

11 A fortitudine manus tuæ ego defeci in increpationibus: propter iniquitatem corripuisti hominem. Et tabescere fecisti sicut araneam animam eius: verumtamen vane conturbatur omnis homo.

Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.

12 Exaudi orationem meam Domine, et deprecationem meam: auribus percipe lacrimas meas. Ne sileas: quoniam advena ego sum apud te, et peregrinus, sicut omnes patres mei.

Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.

13 Remitte mihi, ut refrigerer priusquam abeam, et amplius non ero.

Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.