Psalmorum 137

1 Psalmus David, Ieremiæ. Super flumina Babylonis, illic sedimus et flevimus: cum recordaremur Sion:

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 In salicibus in medio eius, suspendimus organa nostra.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 Quia illic interrogaverunt nos, qui captivos duxerunt nos, verba cantionum: Et qui abduxerunt nos: Hymnum cantate nobis de canticis Sion.

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 Quomodo cantabimus canticum Domini in terra aliena?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 Si oblitus fuero tui Ierusalem, oblivioni detur dextera mea.

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 Adhæreat lingua mea faucibus meis, si non meminero tui: Si non proposuero Ierusalem, in principio lætitiæ meæ.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Memor esto Domine filiorum Edom, in die Ierusalem: Qui dicunt: Exinanite, exinanite usque ad fundamentum in ea.

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 Filia Babylonis misera: beatus, qui retribuet tibi retributionem tuam, quam retribuisti nobis.

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Beatus, qui tenebit, et allidet parvulos tuos ad petram.

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!