Job 30
1 Nunc autem derident me iuniores tempore, quorum non dignabar patres ponere cum canibus gregis mei:
És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
2 Quorum virtus manuum mihi erat pro nihilo, et vita ipsa putabantur indigni.
Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
3 Egestate et fame steriles, qui rodebant in solitudine, squallentes calamitate, et miseria.
szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
4 Et mandebant herbas, et arborum cortices, et radix iuniperorum erat cibus eorum.
a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
5 Qui de convallibus ista rapientes, cum singula reperissent, ad ea cum clamore currebant.
Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
6 In desertis habitabant torrentium, et in cavernis terræ, vel super glaream.
Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
7 Qui inter huiuscemodi lætabantur, et esse sub sentibus delicias computabant.
Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
8 Filii stultorum et ignobilium, et in terra penitus non parentes.
Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
9 Nunc in eorum canticum versus sum, et factus sum eis in proverbium.
De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
10 Abominantur me, et longe fugiunt a me, et faciem meam conspuere non verentur.
Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
11 Pharetram enim suam aperuit, et afflixit me, et frenum posuit in os meum.
Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
12 Ad dexteram orientis calamitates meæ illico surrexerunt: pedes meos subverterunt, et oppresserunt quasi fluctibus semitis suis.
Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
13 Dissipaverunt itinera mea, insidiati sunt mihi, et prævaluerunt, et non fuit qui ferret auxilium.
Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
14 Quasi rupto muro, et aperta ianua, irruerunt super me, et ad meas miserias devoluti sunt.
Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
15 Redactus sum in nihilum: abstulisti quasi ventus desiderium meum: et velut nubes pertransiit salus mea.
Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
16 Nunc autem in memetipso marcescit anima mea, et possident me dies afflictionis.
És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
17 Nocte os meum perforatur doloribus: et qui me comedunt, non dormiunt.
Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
18 In multitudine eorum consumitur vestimentum meum, et quasi capito tunicæ succinxerunt me.
Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
19 Comparatus sum luto, et assimilatus sum favillæ et cineri.
Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
20 Clamo ad te, et non exaudis me: sto, et non respicis me.
Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
21 Mutatus es mihi in crudelem, et in duritia manus tuæ adversaris mihi.
kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
22 Elevasti me, et quasi super ventum ponens elisisti me valide.
Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
23 Scio quia morti trades me, ubi constituta est domus omni viventi.
Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
24 Verumtamen non ad consumptionem eorum emittis manum tuam: et si corruerint, ipse salvabis.
Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
25 Flebam quondam super eo, qui afflictus erat, et compatiebatur anima mea pauperi.
Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
26 Expectabam bona, et venerunt mihi mala: præstolabar lucem, et eruperunt tenebræ.
Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
27 Interiora mea efferbuerunt absque ulla requie, prævenerunt me dies afflictionis.
Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
28 Mœrens incedebam, sine furore, consurgens, in turba clamabam.
Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
29 Frater fui draconum, et socius struthionum.
Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
30 Cutis mea denigrata est super me, et ossa mea aruerunt præ caumate.
Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
31 Versa est in luctum cithara mea, et organum meum in vocem flentium.
Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
