Job 3
1 Post hæc aperuit Iob os suum, et maledixit diei suo,
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 et locutus est.
És szóla Jób, és monda:
3 Pereat dies in qua natus sum, et nox in qua dictum est: Conceptus est homo.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Dies ille vertatur in tenebras, non requirat eum Deus desuper, et non illustretur lumine.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Obscurent eum tenebræ et umbra mortis, occupet eum caligo, et involvatur amaritudine.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Noctem illam tenebrosus turbo possideat, non computetur in diebus anni, nec numeretur in mensibus:
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Sit nox illa solitaria, nec laude digna:
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Maledicant ei qui maledicunt diei, qui parati sunt suscitare Leviathan:
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Obtenebrentur stellæ caligine eius: expectet lucem et non videat, nec ortum surgentis auroræ:
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Quia non conclusit ostia ventris, qui portavit me, nec abstulit mala ab oculis meis.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Quare non in vulva mortuus sum, egressus ex utero non statim perii?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Quare exceptus genibus? cur lactatus uberibus?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 Nunc enim dormiens silerem, et somno meo requiescerem:
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 Cum regibus et consulibus terræ, qui ædificant sibi solitudines:
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Aut cum principibus, qui possident aurum, et replent domos suas argento:
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Aut sicut abortivum absconditum non subsisterem, vel qui concepti non viderunt lucem.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 Ibi impii cessaverunt a tumultu, et ibi requieverunt fessi robore.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 Et quondam vincti pariter sine molestia, non audierunt vocem exactoris.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 Parvus et magnus ibi sunt, et servus liber a domino suo.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Quare misero data est lux, et vita his, qui in amaritudine animæ sunt?
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 qui expectant mortem, et non venit, quasi effodientes thesaurum:
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Gaudentque vehementer cum invenerint sepulchrum.
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 Viro cuius abscondita est via, et circumdedit eum Deus tenebris?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Antequam comedam suspiro: et tamquam inundantes aquæ, sic rugitus meus:
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 Quia timor, quem timebam, evenit mihi: et quod verebar accidit.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 Nonne dissimulavi? nonne silui? nonne quievi? et venit super me indignatio.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
