Job 29
1 Addidit quoque Iob, assumens parabolam suam, et dixit:
És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Quis mihi tribuat, ut sim iuxta menses pristinos secundum dies, quibus Deus custodiebat me?
Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 Quando splendebat lucerna eius super caput meum, et ad lumen eius ambulabam in tenebris?
mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 Sicut fui in diebus adolescentiæ meæ, quando secreto Deus erat in tabernaculo meo?
Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 Quando erat Omnipotens mecum: et in circuitu meo pueri mei?
midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 Quando lavabam pedes meos butyro, et petra fundebat mihi rivos olei?
midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 Quando procedebam ad portam civitatis, et in platea parabant cathedram mihi?
Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 Videbant me iuvenes, et abscondebantur: et senes assurgentes stabant.
megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 Principes cessabant loqui, et digitum superponebant ori suo.
vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 Vocem suam cohibebant duces, et lingua eorum gutturi suo adhærebat.
előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 Auris audiens beatificabat me, et oculus videns testimonium reddebat mihi.
Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 Eo quod liberassem pauperem vociferantem, et pupillum, cui non esset adiutor.
Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 Benedictio perituri super me veniebat, et cor viduæ consolatus sum.
Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 Iustitia indutus sum: et vestivi me, sicut vestimento et diademate, iudicio meo.
Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 Oculus fui cæco, et pes claudo.
Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 Pater eram pauperum: et causam quam nesciebam, diligentissime investigabam.
apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 Conterebam molas iniqui, et de dentibus illius auferebam prædam.
Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 Dicebamque: In nidulo meo moriar, et sicut palma multiplicabo dies.
Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 Radix mea aperta est secus aquas, et ros morabitur in messione mea.
gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 Gloria mea semper innovabitur, et arcus meus in manu mea instaurabitur.
dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 Qui me audiebant, expectabant sententiam, et intenti tacebant ad consilium meum.
Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 Verbis meis addere nihil audebant, et super illos stillabat eloquium meum.
Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 Expectabant me sicut pluviam, et os suum aperiebant quasi ad imbrem serotinum.
s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 Siquando ridebam ad eos, non credebant, et lux vultus mei non cadebat in terram.
Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 Si voluissem ire ad eos, sedebam primus: cumque sederem quasi rex, circumstante exercitu, eram tamen mœrentium consolator.
Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
