Isaiæ 49
1 Audite insulæ, et attendite populi de longe: Dominus ab utero vocavit me, de ventre matris meæ recordatus est nominis mei.
Hallgassatok rám, szigetek és figyeljetek, nemzetek messziről: Az Örökkévaló az anyaméhtől fogva hívott engem, anyám testétől fogva emlegette nevemet.
2 Et posuit os meum quasi gladium acutum: in umbra manus suæ protexit me, et posuit me sicut sagittam electam: in pharetra sua abscondit me.
Szájamat éles karddá tette, kezének árnyékában rejtegetett engem; simított nyíllá tett, tegzében elrejtett.
3 Et dixit mihi: Servus meus es tu Israel, quia in te gloriabor.
És mondta nekem: Szolgám vagy, Izrael te, akivel dicsőítem magamat.
4 Et ego dixi: In vacuum laboravi, sine causa, et vane fortitudinem meam consumpsi: ergo iudicium meum cum Domino, et opus meum cum Deo meo.
Én pedig azt mondtam: Hiába fáradoztam, és semmiségért és hiábavalóságért fogyasztottam erőmet, ámde jogom az Örökkévalónál van és munkabérem Istenemnél.
5 Et nunc dicit Dominus, formans me ex utero servum sibi, ut reducam Iacob ad eum, et Israel non congregabitur: et glorificatus sum in oculis Domini, et Deus meus factus est fortitudo mea.
És most mondta az Örökkévaló, ki anyaméhtől fogva alkotott engem a maga szolgájává, hogy Jákobot hozzá térítsem és hogy Izrael hozzá gyülekezzék – s én dicső vagyok az Örökkévaló szemében és az Istenem lett az erősségem –
6 Et dixit: Parum est ut sis mihi servus ad suscitandas tribus Iacob, et fæces Israel convertendas: Ecce dedi te in lucem Gentium, ut sis salus mea usque ad extremum terræ.
azt mondta: csekély az, hogy nekem szolgám légy, hogy föltámaszd Jákob törzseit és hogy Izrael megőrzötteit visszatérítsed; tehát teszlek nemzetek világosságává, hogy segítségem a föld végéig érjen!
7 Hæc dicit Dominus, Redemptor Israel, Sanctus eius, ad contemptibilem animam, ad abominatam gentem, ad servum dominorum: Reges videbunt, et consurgent principes, et adorabunt propter Dominum, quia fidelis est, et Sanctum Israel qui elegit te.
Így szól az Örökkévaló, Izrael megváltója, szentje, ahhoz, kit lélek megvet, nemzet megutál, az uralkodók szolgájához: Királyok látják és fölkelnek, fejedelmek és leborulnak az Örökkévaló kedvéért, aki hűséges, Izrael szentéért, aki téged kiválasztott.
8 Hæc dicit Dominus: In tempore placito exaudivi te, et in die salutis auxiliatus sum tui: et servavi te, et dedi te in fœdus populi, ut suscitares terram, et possideres hereditates dissipatas:
Így szól az Örökkévaló: A kegy idejében meghallgatlak és az üdv napján megsegítlek, megóvlak és nép szövetségévé teszlek, hogy föltámassz országot és birtokba adj elpusztult birtokokat;
9 ut diceres his, qui vincti sunt: Exite: et his, qui in tenebris: Revelamini. Super vias pascentur, et in omnibus planis pascua eorum.
hogy mondjad foglyoknak: menjetek ki, a sötétségben levőknek: mutatkozzatok. Az utakon fognak legelni, minden hegycsúcson a legelőjük;
10 Non esurient, neque sitient, et non percutiet eos æstus et sol: quia miserator eorum reget eos, et ad fontes aquarum potabit eos.
nem éheznek és nem szomjaznak, nem veri őket délibáb és nap, mert irgalmazójuk vezeti őket és vízforrások felé vezérli.
11 Et ponam omnes montes meos in viam, et semitæ meæ exaltabuntur.
És mind a hegyeimet úttá teszem és országutaim emelkednek.
12 Ecce isti de longe venient, et ecce illi ab Aquilone et mari, et isti de terra australi.
Íme, ezek messziről jönnek és íme azok északról és nyugatról és amazok a Színim országából.
13 Laudate cæli, et exulta terra, iubilate montes laudem: quia consolatus est Dominus populum suum, et pauperum suorum miserebitur.
Ujjongjatok egek és vigadj föld, és ujjongásra fakadjatok hegyek, mert megvigasztalta az Örökkévaló az ő népét és szegényeinek irgalmaz.
14 Et dixit Sion: Dereliquit me Dominus, et Dominus oblitus est mei.
De azt mondta Czión: Elhagyott az Örökkévaló engem és az Úr megfeledkezett rólam!
15 Numquid oblivisci potest mulier infantem suum, ut non misereatur filio uteri sui? Et si illa oblita fuerit, ego tamen non obliviscar tui.
Vajon megfeledkezik-e az asszony a kisdedéről, hogy nem irgalmazna méhe fiának? Ezek is megfeledkeznek, de én nem feledkezem meg rólad.
16 Ecce in manibus meis descripsi te: muri tui coram oculis meis semper.
Lám, tenyereimre véstelek, falaid mindig előttem vannak.
17 Venerunt structores tui: destruentes te, et dissipantes a te exibunt.
Idesiettek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled.
18 Leva in circuitu oculos tuos, et vide, omnes isti congregati sunt, venerunt tibi: vivo ego, dicit Dominus, quia omnibus his velut ornamento vestieris, et circumdabis tibi eos quasi sponsa.
Emeld föl szemeidet köröskörül és nézd: mindnyájuk összegyűltek, hozzád jöttek el; ahogy élek, úgymond az Örökkévaló, mindnyájukat mint ékszert öltöd fel és felkötöd, mint a menyasszony.
19 Quia deserta tua, et solitudines tuæ, et terra ruinæ tuæ nunc angusta erunt præ habitatoribus, et longe fugabuntur qui absorbebant te.
Mert romjaid és pusztulásaid és rombolt országod – bizony most szűk lesz a lakónak és eltávolodnak megsemmisítőid.
20 Adhuc dicent in auribus tuis filii sterilitatis tuæ: Angustus est mihi locus, fac spatium mihi ut habitem.
Még fogják mondani füleid előtt gyermektelenséged fiai: szűk nekem a hely, menj odébb, hogy ülhessek.
21 Et dices in corde tuo: Quis genuit mihi istos? Ego sterilis, et non pariens, transmigrata, et captiva: et istos quis enutrivit? Ego destituta et sola: et isti ubi erant?
Azt mondod majd szívedben: ki szülte nekem ezeket, hisz én gyermektelen és meddő voltam, számkivetett és bolyongó, és ezeket ki nevelte; lám én egyedül maradtam, ezek honnan valók?
22 Hæc dicit Dominus Deus: Ecce levabo ad Gentes manum meam, et ad populos exaltabo signum meum. Et afferent filios tuos in ulnis, et filias tuas super humeros portabunt.
Így szól az Úr az Örökkévaló: Íme fölemelem a nemzetek felé kezemet és a népek felé magasra tartom zászlómat; és elhozzák fiaidat ölben és leányaidat vállon viszik.
23 Et erunt reges nutritii tui, et reginæ nutrices tuæ: vultu in terram demisso adorabunt te, et pulverem pedum tuorum lingent. Et scies quia ego Dominus, super quo non confundentur qui expectant eum.
És királyok lesznek ápolóid és fejedelemnőik dajkáid, arcukkal földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Örökkévaló, én, ki által nem szégyenülnek meg, akik bennem reménykednek.
24 Numquid tolletur a forti præda? Aut quod captum fuerit a robusto, salvum esse poterit?
Vajon elveszik-e a hőstől a ragadmányt, avagy győztesnek a foglyai megmenekülnek-e?
25 Quia hæc dicit Dominus: Equidem, et captivitas a forti tolletur: et quod ablatum fuerit a robusto, salvabitur. Eos vero, qui iudicaverunt te, ego iudicabo, et filios tuos ego salvabo.
Mert így szól az Örökkévaló: hősnek a foglyait is elveszik és zsarnoknak ragadmánya megmenekül; pörlőddel majd pörölök én és fiaidat én segítem meg.
26 Et cibabo hostes tuos carnibus suis: et quasi musto, sanguine suo inebriabuntur: et sciet omnis caro, quia ego Dominus salvans te, et Redemptor tuus, Fortis Iacob.
Szorongatóiddal megetetem önnön húsukat, és mint musttól önnön vérüktől részegednek meg; és megtudja minden halandó, hogy én, az Örökkévaló, vagyok a segítőd és megváltód, Jákob hatalmasa.
