Job 27
1 Addidit quoque Job, assumens parabolam suam, et dixit:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
2 [Vivit Deus, qui abstulit judicium meum, et Omnipotens, qui ad amaritudinem adduxit animam meam.
Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
3 Quia donec superest halitus in me, et spiritus Dei in naribus meis,
Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
4 non loquentur labia mea iniquitatem, nec lingua mea meditabitur mendacium.
Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5 Absit a me ut justos vos esse judicem: donec deficiam, non recedam ab innocentia mea.
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
6 Justificationem meam, quam cœpi tenere, non deseram: neque enim reprehendit me cor meum in omni vita mea.
Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7 Sit ut impius, inimicus meus, et adversarius meus quasi iniquus.
Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
8 Quæ est enim spes hypocritæ, si avare rapiat, et non liberet Deus animam ejus?
Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
9 Numquid Deus audiet clamorem ejus, cum venerit super eum angustia?
Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
10 aut poterit in Omnipotente delectari, et invocare Deum omni tempore?
Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
11 Docebo vos per manum Dei quæ Omnipotens habeat, nec abscondam.
Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
12 Ecce vos omnes nostis: et quid sine causa vana loquimini?
Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13 Hæc est pars hominis impii apud Deum, et hæreditas violentorum, quam ob Omnipotente suscipient.
Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
14 Si multiplicati fuerint filii ejus, in gladio erunt, et nepotes ejus non saturabuntur pane:
Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
15 qui reliqui fuerint ex eo sepelientur in interitu, et viduæ illius non plorabunt.
Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
16 Si comportaverit quasi terram argentum, et sicut lutum præparaverit vestimenta:
Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17 præparabit quidem, sed justus vestietur illis, et argentum innocens dividet.
Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
18 Ædificavit sicut tinea domum suam, et sicut custos fecit umbraculum.
Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
19 Dives, cum dormierit, nihil secum auferet: aperiet oculos suos, et nihil inveniet.
Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
20 Apprehendet eum quasi aqua inopia: nocte opprimet eum tempestas.
Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
21 Tollet eum ventus urens, et auferet, et velut turbo rapiet eum de loco suo.
Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
22 Et mittet super eum, et non parcet: de manu ejus fugiens fugiet.
Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
23 Stringet super eum manus suas, et sibilabit super illum, intuens locum ejus.]
Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
