< 로마서 1 >

1 예수 그리스도의 종 바울은 사도로 부르심을 받아 하나님의 복음을 위하여 택정함을 입었으니
Pál, Jézus Krisztusnak szolgája, elhívott apostol, kiválasztva Isten evangéliumának hirdetésére,
2 이 복음은 하나님이 선지자들로 말미암아 그의 아들에 관하여 성경에 미리 약속하신 것이라
amelyet eleve megígért az ő prófétái által a szent írásokban,
3 이 아들로 말하면 육신으로는 다윗의 혈통에서 나셨고
az ő Fia felől, aki Dávid utóda volt test szerint,
4 성결의 영으로는 죽은 가운데서 부활하여 능력으로 하나님의 아들로 인정되셨으니 곧 우리 주 예수 그리스도시니라
de aki a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadása által, Isten hatalmas Fiának bizonyult, a mi Urunk Jézus Krisztus felől,
5 그로 말미암아 우리가 은혜와 사도의 직분을 받아 그 이름을 위하여 모든 이방인 중에서 믿어 순종케 하나니
aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk az ő nevéért, hogy hitre és engedelmességre hívjuk a pogányokat.
6 너희도 그들 중에 있어 예수 그리스도의 것으로 부르심을 입은 자니라
Ezek közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus elhívottai.
7 로마에 있어 하나님의 사랑하심을 입고 성도로 부르심을 입은 모든 자에게 하나님 우리 아버지와 주 예수 그리스도로 좇아 은혜와 평강이 있기를 원하노라
Mindenkinek, akik Rómában vagytok, Isten szeretteinek, az elhívott szenteknek: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
8 첫째는 내가 예수 그리스도로 말미암아 너희 모든 사람을 인하여 내 하나님께 감사함은 너희 믿음이 온 세상에 전파됨이로다
Először is hálát adok az én Istenemnek, a Jézus Krisztus által, mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van,
9 내가 그의 아들의 복음 안에서 내 심령으로 섬기는 하나님이 나의 증인이 되시거니와 항상 내 기도에 쉬지 않고 너희를 말하며
mert tanúm az Isten, akinek lelkem szerint szolgálok az ő Fiának evangéliumával, hogy imádságomban szüntelenül megemlékezem rólatok,
10 어떠하든지 이제 하나님의 뜻 안에서 너희에게로 나아갈 좋은 길 얻기를 구하노라
könyörögve, hogy egyszer, Isten akaratából, jó szerencsés út adódna nekem, hogy hozzátok mehessek.
11 내가 너희 보기를 심히 원하는 것은 무슨 신령한 은사를 너희에게 나눠 주어 너희를 견고케 하려 함이니
Mert látni kívánlak titeket, hogy valamilyen lelki ajándékot adjak nektek megerősödéstekre,
12 이는 곧 내가 너희 가운데서 너희와 나의 믿음을 인하여 피차 안위함을 얻으려 함이라
hogy megvigasztalódjunk nálatok egymás hite által, a tiétek, meg az enyém által.
13 형제들아 내가 여러 번 너희에게 가고자 한 것을 너희가 모르기를 원치 아니하노니 이는 너희 중에서도 다른 이방인 중에서와 같이 열매를 맺게 하려 함이로되 지금까지 길이 막혔도다
Nem akarom pedig, atyámfiai, hogy ne tudjátok, hogy sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, (de mindeddig megakadályoztattam), hogy közöttetek is nyerjek valami lelki gyümölcsöt, mint más pogány népek között.
14 헬라인이나 야만이나 지혜 있는 자나 어리석은 자에게 다 내가 빚진 자라
Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak adósa vagyok.
15 그러므로 나는 할 수 있는대로 로마에 있는 너희에게도 복음 전하기를 원하노라
Azért, ami rajtam áll, kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, az evangéliumot hirdetni.
16 내가 복음을 부끄러워하지 아니하노니 이 복음은 모든 믿는 자에게 구원을 주시는 하나님의 능력이 됨이라 첫째는 유대인에게요 또한 헬라인에게로다
Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az, minden hívő üdvösségére, első sorban zsidóknak, de görögöknek is.
17 복음에는 하나님의 의가 나타나서 믿음으로 믿음에 이르게 하나니 기록된 바 오직 의인은 믿음으로 말미암아 살리라 함과 같으니라
Mert Isten igazsága nyilvánul meg abban hitből hitbe, amiképpen meg van írva: „Az igaz ember hitből él“.
18 하나님의 진노가 불의로 진리를 막는 사람들의 모든 경건치 않음과 불의에 대하여 하늘로 좇아 나타나나니
Mert Isten kinyilvánítja haragját a mennyből az emberek minden hitetlensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
19 이는 하나님을 알만한 것이 저희 속에 보임이라 하나님께서 이를 저희에게 보이셨느니라
Mert ami Isten felől tudható, az nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra.
20 창세로부터 그의 보이지 아니하는 것들 곧 그의 영원하신 능력과 신성이 그 만드신 만물에 분명히 보여 알게 되나니 그러므로 저희가 핑계치 못할지니라 (aïdios g126)
Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtése óta alkotásaiból megérthető és látható. Ezért menthetetlenek. (aïdios g126)
21 하나님을 알되 하나님으로 영화롭게도 아니하며 감사치도 아니하고 오히려 그 생각이 허망하여지며 미련한 마음이 어두워졌나니
Mert bár Istent megismerték, mégsem mint Istent dicsőítették, hálát sem adtak neki, hanem okoskodásaikban hiábavalóságokra jutottak, és balgatag szívük elsötétedett.
22 스스로 지혜 있다 하나 우둔하게 되어
Magukat bölcsnek vallva, balgává lettek.
23 썩어지지 아니하는 하나님의 영광을 썩어질 사람과 금수와 버러지 형상의 우상으로 바꾸었느니라
Az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték mulandó embereknek, madaraknak, négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
24 그러므로 하나님께서 저희를 마음의 정욕대로 더러움에 내어 버려두사 저희 몸을 서로 욕되게 하셨으니
Ezért Isten kiszolgáltatta őket szívük kívánságai szerint a tisztátalanságnak, hogy egymás testét megbecstelenítsék.
25 이는 저희가 하나님의 진리를 거짓 것으로 바꾸어 피조물을 조물주 보다 더 경배하고 섬김이라 주는 곧 영원히 찬송할 이시로다 아멘 (aiōn g165)
Mint akik Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott! Ámen. (aiōn g165)
26 이를 인하여 하나님께서 저희를 부끄러운 욕심에 내어 버려 두셨으니 곧 저희 여인들도 순리대로 쓸 것을 바꾸어 역리로 쓰며
Ezért Isten kiszolgáltatta őket tisztátalan indulatoknak. Asszonyaik a természet rendjét természetellenesre cserélték fel.
27 이와 같이 남자들도 순리대로 여인 쓰기를 버리고 서로 향하여 음욕이 불 일듯하매 남자가 남자로 더불어 부끄러운 일을 행하여 저희의 그릇됨에 상당한 보응을 그 자신에 받았느니라
Hasonlóképen a férfiak is elhagyták az asszonyokkal való természetes érintkezést, egymás iránt gerjedtek fel bujaságukban, férfiak férfiakkal fajtalankodtak. El is vették önmagukban tévelygésük méltó büntetését.
28 또한 저희가 마음에 하나님 두기를 싫어하매 하나님께서 저희를 그 상실한 마음대로 내어 버려 두사 합당치 못한 일을 하게 하셨으니
Ahogyan Istent nem méltatták arra, hogy ismeretükben megtartsák, úgy Isten is kiszolgáltatta őket romlott gondolkodásuknak, hogy alávaló dolgokat cselekedjenek.
29 곧 모든 불의, 추악, 탐욕, 악의가 가득한 자요 시기, 살인, 분쟁, 사기, 악독이 가득한 자요, 수군수군 하는 자요
Ezért tele is vannak mindenféle hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal, irigységgel, gyilkos indulattal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölccsel.
30 비방하는 자요, 하나님의 미워하시는 자요, 능욕하는 자요, 교만한 자요, 자랑하는 자요, 악을 도모하는 자요, 부모를 거역하는 자요
Besúgók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek,
31 우매한 자요, 배약하는 자요, 무정한 자요, 무자비한 자라
balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
32 저희가 이같은 일을 행하는 자는 사형에 해당하다고 하나님의 정하심을 알고도 자기들만 행할 뿐 아니라 또한 그 일을 행하는 자를 옳다 하느니라
Noha ismerik Isten végzését, hogy akik ilyeneket cselekesznek méltók a halálra, mégis megteszik mindezt, sőt egyet is értenek azokkal, akik ugyancsak így cselekszenek.

< 로마서 1 >