詩篇 144

1 戰することをわが手にをしへ 闘ふことをわが指にをしへたまふ わが磐ヱホバはほむべきかな

Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.

2 ヱホバはわが仁慈わが城なり わがたかき櫓われをすくひたまふ者なり わが盾わが依賴むものなり ヱホバはわが民をわれにしたがはせたまふ

Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.

3 ヱホバよ人はいかなる者なれば之をしり 人の子はいかなる者なれば之をみこころに記たまふや

Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?

4 人は氣息にことならず その存らふる日はすぎゆく影にひとし

Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.

5 ヱホバよねがはくはなんぢの天をたれてくだり 手を山につけて煙をたたしめたまへ

Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;

6 電光をうちいだして彼等をちらし なんぢの矢をはなちてかれらを敗りたまへ

hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.

7 上より手をのべ我をすくひて 大水より外人の手よりたすけいだしたまへ

Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;

8 かれらの口はむなしき言をいひ その右の手はいつはりのみぎの手なり

kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,

9 神よわれ汝にむかひて新らしき歌をうたひ 十絃の琴にあはせて汝をほめうたはん

Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.

10 なんぢは王たちに救をあたへ 僕ダビデをわざはひの劍よりすくひたまふ神なり

Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:

11 ねがはくは我をすくひて外人の手よりたすけいだしたまへ かれらの口はむなしき言をいひ その右の手はいつはりのみぎの手なり

ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;

12 われらの男子はとしわかきとき育ちたる草木のごとくわれらの女子は宮のふりにならひて刻みいだしし隅の石のごとくならん

A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;

13 われらの倉はみちたらひてさまざまのものをそなへ われらの羊は野にて千萬の子をうみ

csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;

14 われらの牡牛はよく物をおひ われらの衢にはせめいることなく亦おしいづることなく叫ぶこともなからん

ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:

15 かかる状の民はさいはひなり ヱホバをおのが神とする民はさいはひなり

boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!