< ガラテヤ人への手紙 2 >
1 その後 十四年を歴て、バルナバと共にテトスをも連れて、復エルサレムに上れり。
Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvive Tituszt is.
2 我が上りしは默示に因りてなり。かくて異邦人の中に宣ぶる福音を彼らに告げ、また名ある者どもに私に告げたり、これは我が走ること、又すでに走りしことの空しからざらん爲なり。
Fölmentem pedig kijelentés következtében, és eléjük adtam az evangéliumot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam volna.
3 而して我と偕なるギリシヤ人テトスすら割禮を強ひられざりき。
De még a velem levő Titusz sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög volt,
4 これ私に入りたる僞 兄弟あるに因りてなり。彼らの忍び入りたるは、我らがキリスト・イエスに在りて有てる自由を窺ひ、且われらを奴隷とせん爲なり。
tudniillik a belopózkodott hamis atyafiak miatt, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek,
5 然れど福音の眞理の汝らの中に留らんために、我ら一 時も彼らに讓り從はざりき。
kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.
6 然るに、かの名ある者どもより――彼らは如何なる人なるにもせよ、我には關係なし、神は人の外面を取り給はず――實にかの名ある者どもは我に何をも加へず、
A tekintélyesektől pedig (bármilyenek voltak régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az embernek személyét): mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek.
7 反つてペテロが割禮ある者に對する福音を委ねられたる如く、我が割禮なき者に對する福音を委ねられたるを認め、
Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy énreám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint Péterre a körülmetélésé
8 (ペテロに能力を與へて割禮ある者の使徒となし給ひし者は、我にも異邦人のために能力を與へ給へり)
(mert aki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok között);
9 また我に賜はりたる恩惠をさとりて、柱と思はるるヤコブ、ケパ、ヨハネは、交誼の印として我とバルナバとに握手せり。これは我らが異邦人にゆき、彼らが割禮ある者に往かん爲なり。
és elismerve a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújtották nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk:
10 唯その願ふところは我らが貧しき者を顧みんことなり、我も固より此の事を勵みて行へり。
csakhogy a szegényekről megemlékezzünk; amit is én igyekeztem megcselekedni.
11 されどケパがアンテオケに來りしとき、責むべき事のありしをもて面前これと諍ひたり。
Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene álltam, mivel panasz volt rá.
12 その故はある人々のヤコブの許より來るまでは、かれ異邦人と共に食しゐたるに、かの人々の來りてよりは、割禮ある者どもを恐れ、退きて異邦人と別れたり。
Mert mielőtt némelyek odajöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig odajöttek, félrevonult, és elkülönítette magát, félve a körülmetélkedésből valóktól.
13 他のユダヤ人も彼とともに僞行をなし、バルナバまでもその僞行に誘はれゆけり。
És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgyhogy Barnabást szintén elcsábította az ő tettetésük.
14 されど我かれらが福音の眞理に循ひて正しく歩まざるを見て、會衆の前にてケパに言ふ『なんぢユダヤ人なるにユダヤ人の如くせず、異邦人のごとく生活せば、何ぞ強ひて異邦人をユダヤ人の如くならしめんとするか』
De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangélium igazságához képest, mondtam Péternek mindnyájuk előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?
15 我らは生來のユダヤ人にして、罪人なる異邦人にあらざれども、
Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök,
16 人の義とせらるるは律法の行爲に由らず、唯キリスト・イエスを信ずる信仰に由るを知りて、キリスト・イエスを信じたり。これ律法の行爲に由らず、キリストを信ずる信仰によりて義とせられん爲なり。律法の行爲によりては義とせらるる者 一人だになし。
tudva azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből. Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.
17 若しキリストに在りて義とせららんことを求めて、なほ罪人と認められなば、キリストは罪の役者なるか、決して然らず。
Ha pedig Krisztusban keresve a megigazulást, mi magunk is bűnösöknek találtatunk, vagy Krisztus bűnnek szolgája-e? Távol legyen.
18 我もし前に毀ちしものを再び建てなば、己みづから犯罪者たるを表す。
Mert ha amiket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé.
19 我は神に生きんために、律法によりて律法に死にたり。
Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
20 我キリストと偕に十字架につけられたり。最早われ生くるにあらず、キリスト我が内に在りて生くるなり。今われ肉體に在りて生くるは、我を愛して我がために己が身を捨て給ひし神の子を信ずるに由りて生くるなり。
Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem.
21 我は神の恩惠を空しくせず、もし義とせらるること律法に由らば、キリストの死に給へるは徒然なり。
Nem törlöm el az Isten kegyelmét, mert ha a törvény által van az igazság, akkor Krisztus ok nélkül halt meg.